Kezdőlap » » Vízimalom története » A güzücsalád

 1. Güzü család

Erdõszélén, patak partján egy vénséges vízimalom álldogál.
A malom hatalmas kerekei a malomtóba nyúlnak, és a víz segítségével a lusta mozgású kerekek felgyorsulnak, így zúzzák lisztté a tartályokba /garat/ öntött gabonát.
Én mondom, ha arra jártok, ne mulasszátok el, látogassátok meg malom apó s malom anyó hajlékát!
Csuda dolgokat figyelhettek!
S még ízesebbet ehettek, mert én mondom, aki már sokat megértem, olyan kukorica és búza málét a világon sehol nem sütnek, csakis malom anyó konyhájában.
Odabent éppen búzát öntenek a garatra.
Malom apó felügyeli, míg az utolsó búzaszembõl is liszt készül. A liszttel teli zsákokat szép sorjában visszarakodják a szekérre, ahol a malomba jövet a búza utazott, hazafele liszteszsákok csücsülnek.
- Apó, apó! Kész az ebéd. – Hívja malom anyó ebédelni apót.
Nyissátok ki jól a szemetek! Amíg odafönt az ebéddel bajlódnak, különös dolgok történnek a malomban.
- Ssss, sss, ss! Csendben, gyorsan, minél többet! – A güzücsalád feje, güzüpapa e szavakkal bíztatja csemetéit.
Úgy is tesznek, mindannyian követik a güzüszülõk példáját, aprócska edénykéjükbe szorgalmas munkájukkal gyûjtögetik a lehullott búzát.
Igen ám! Ki tudja honnan? A búzaszemek közt sárgán hivalkodik egyetlen kukoricaszem.
Vajon észreveszik?
Ez lett aztán a felbolydulás forrása.
Duci látta meg elsõnek a kukoricát. Duci, ahogy a neve is mutatja, egy kicsivel jobban szerette a magokat rágcsálni testvéreinél.
Észrevette és nagy lendülettel fel is akarta venni, nem figyelte testvérét, Nyafit. Nyafi, talán már mondanom sem kell, vékony, kényes hangjáról kapta nevét.
Duci lépett, és megtörtént az összeütközés: Duci fellökte Nyafit, akinek tálkájából kirepültek a búzaszemek.
- Ó, annyira tudtam, hogy csakis te lehetsz! – szinte hasította vékony hangja a levegõt.
- Én, csak a kukorica miatt. – Duci lehajtott feje árulkodott, bánatáról.
- Csendesen! – güzüpapa csitította a lármázókat.
Güzümama hozzájuk sietett, csipegetni kezdte Nyafi edénykéjébe, a földre került szemeket. Duci felocsúdott, õ is segített. Hárman pillanatok alatt felszedték a kiborult gabonát.
Föntrõl mozgolódás zaja hallatszott.
- Elég lesz mára! – adta ki a visszavonulásra a jelet, güzüpapa.
Surranó kis árnyként hagyták el a malmot, kezükben az értékes zsákmánnyal.
A güzücsalád birodalma az egyik sarkon keletkezett lyukacska mögött kezdõdött.
Megvolt mindenük, ami csak kell.
Éléskamrául egy heverészõ üveg szolgált, güzümama iderakatta a mai közös szerzeményt is.
- Jó lesz ez, rosszabb napokra! – güzümama így dudorászott örömében, amíg a gyerekek sorjában lerakták mai gabonájukat: Sóvárgó, Nyafi, Duci, Farkinca és Morzsa.
Sóvárgó a legidõsebb, õ mindig többre vágyik. Nyafi, egy kicsit kényes. Duci, aki csupa vidámság. Farkinca az egyetlen leánygyermek. Morzsa, olyan aprócskának született, mint egy jóképû kenyérmorzsa.
Néhány pillanat alatt szélnek eredt a felsorolt csapat.
Güzümama minden fejcsóválása ellenére, biztosan tudta hol találhatja csemetéit.
Sóvárgó a tó partján tölti az idejét, minden érdekli, ami a vízben történik. Nyafi az egyetlen ép könyvet bújja, odafönn az elhagyott egérlyuk melletti könyvespolcon. Duci güzüpapával malmozik, folyamatosan nyer. Farkinca, anyja jobb napokat látott fõkötõit próbálgatja.
- De szép is volt a városban! – Ennyi idõ elteltével is szép emlékeket idéz a régi városi élet güzümamában.
Morzsa, malom anyó konyhájában felcsipeget néhány finom falatot, csak ezután mászik az öreg tölgy odújába, ahol az ezeréves serény lakik. Vajon milyen közös témájuk lehet? A serény nappal alszik éjjel él, s ha ez nem volna elég, jó barátságban van az öreg bagollyal, aki éjszaka a magunkfajtával táplálkozik, berzenkedett güzümama, még a gondolattól is.
Mindennapi feladatai elterelték aggódását gyerekeirõl, a házimunka nem várhatott tovább.