Kezdőlap » » Szani » Szani cicázik a gazdival

 „Szani” cicázik a Gazdival

- Gyere, kiskutyusom elmegyünk a hegyre! – hívja Gazdi Szanit.
Szani jó ideje engedelmesen viseli a nyakörvet. Most is jófiú módjára leül Gazdi lábához és hagyja, míg a nyakörv helyére kerül.
- Gazdi mindig azt mondja, elsõdlegesen miattam kell, mert olyan csatuka vagyok. Amíg a buksim simogatja, bevallja, hogy számára is megnyugtató, ha alkalmanként csupán pórázon szaladgálhatok.
Mondjuk, nem tudom, mi lenne velem, ha városi eb volnék és csakis, kizárólag a pórázos sétákra lenne lehetõségem! Persze minden megszokás kérdése. Nem igaz?
Szerencsémre egész nap szabadon tehetek – vehetek. Bár árgus szemek figyelik zsiványságaimat, aztán jön a – No, no! – meg a – Hagyod békén! – máskor – Nem szabad! – ilyesmiket mondogatnak, míg kipróbálom, amit kigondoltam. Szóval nem mindig tetszik a Gazdinak, hogy ennyi energia és játék szorult belém.
Nyakamon a nyakörvvel, farkincám magasan, járásom peckes, így indulok hegyi járgányunk felé. Gazdi nyomomban.
Nem szeretem a rázkódást. Brrrrr! Uuuuuuu! Vauuuu!
Ha vége a kátyuknak, nézelõdni szoktam. Tudjátok, mennyi illat van az erdõben! Finomabbnál, finomabbak. Orrom szerint már szaladnék is a szagok nyomába. Aztán már egy másik szellõfiú hoz egy egészen más szagmintát. A csudába! Ez egy lány róka. Vauuuu! Vauuuuu! Vauuuuu!
- Szani! Viseld magad! – szól hátra Gazdi!
- Könnyû azt mondani! Hát te nem érzed? Mindennek olyan jó szaga van! Hüüüüüümmm!
Szagolni kell! Egyszerûen muszáj.
- Megérkeztünk. Kiszállás.
- Lári – fári és egy velõs csont. Még hogy kiszállás. Én már kint vagyok, míg Gazdi kulcsai után kotorász. Húúúú! Húúúúú! Most aztán el innen!
A szõlõben néhány halmocska jelzi: vakond jár a birtokon.
Szani két manccsal bontja, csak úgy repül a földmorzsa. A földfelszín alatt egy kis lyuk. Üres. Hüüüm. Hüüüüümmm. Szani még erõsebben szagol. Üres. Nézzük a másikat. Földmunka. Szagminta. Üres.
Egy idõ után a szõlõ, akár friss kapálás után, az összes vakondtúrás szanaszéjjel hányva – vetve.
Szani jót mulatott. Ugyan egy árva vakond nem sok, annyit sem fogott, de jó móka volt.
- Vauuuu! Vauuuuu! Hû, de megszomjaztam!
- Gyere, kiskutyám adok neked vizet! – ezzel Gazdi az itatótálkába vizet önt.
Szani lefetyel néhányat. Hatalmas barna szemének pillantását Gazdira veti.
- Vauu! Játszunk! Gyere, kövess!
Szani felkapja tálkáját. Loccsan a maradék víz. Futás. Lobogó fülei közt hátra hátranéz, hogy Gazdi bírja – e, az iramot.
Bírja bizony. Itt a nyomomban. Jól van! Érti a mókát.
Fel és alá. Alá és fölé. Kint és bent. Máskor meg bent és kint. Pincesarok, lugas láb, kerítés melléke, egyre megy. Szani lohol, Gazdi a nyomában.
Szani gondol egyet, tálkáját földre ejti, a meleg szobában a kanapéra ugrik. Elvackol, alvást színlel.
- No, te csibész! Jó móka volt? Megint sikerült a terved – mondja Gazdi.
- Vauuu! Hát persze! Mindig megteszem, amit kigondolok – mondja Szani. Elnyújtózva a jó melegben, máris egy másik tervet eszelget.