Kezdőlap » » Pannonföld » Bimm - bamm

 Bimm - bamm

Magyarország déli csücskében, Zala megye szegletében, békés, vendégszeretõ emberek élnek, Szécsiszigeten. Egy forró, nyári napon megtelik a falu, határon innen s túlról érkezõ vendégekkel. Mindannyian a Szapáry napokra érkeznek. A faluban hatalmas készülõdés elõzi meg jöttüket. Reggel zenére ébred a falu apraja – nagyja. Aki teheti, kerékpárra pattan, hogy megtegye a Hód – tanösvény táblái által megjelölt útvonalat. A Mároki kápolnához hegynek felfelé, a szõlõültetvényekhez kanyargós, az erdõben hûvös, lejtõs út vezet a faluba. Ebéd a malom udvarán. A déli forróság árnyékba csalja a közönséget, van akit, egészen az épületek hûvöséig, hogy egy kis sziesztát tartson. A gyerekek mit sem törõdnek a tikkasztó hõséggel Kati nénit figyelik, aki éppen a templomba igyekszik, hogy még egyszer ellenõrizze az épületben található állandó helytörténeti kiállítást. Délután nagy érdeklõdésre számít.
A gyerekek hozzácsapódnak, beszélgetve haladnak a csigalépcsõn fel a karzatra. Kati néni hangja egyre távolodik, a fiúk maguk közt mókázva haladnak, észre sem veszik, hogy Kati néni a többiekkel együtt lemaradt.
- Hol vagyunk? – Zsombor figyelt fel elsõként az ismeretlen helyszínre.
- A toronyban. A harangtoronyban, ha jól sejtem. – Dani az ablakhoz lépett, hogy jobban szemügyre vegye az elébe táruló látványt, ami fenséges volt. – Nézd az utat, akár a spagetti! Ott kerekeztünk a hegyi út felé át a hídon, milyen parányi innen! A malom, ahol ebédeltünk. A spagetti út kikanyarog a faluból. Ott a bolt, a játszótér, ahol kugliztunk.
- Alig látszanak a bárányok, akik a pálya szélén laknak. – Zsombor is egyre jobban feltapadt az ablakra. – Vajon mit csinálhatnak? – Nem lett okosabb, mert az ablak behatárolt szögbõl mutatta csak a látnivalót, ezért a korlátra felmászva, megindult a tetõre vezetõ létrán, hogy odakintrõl is megnézze magának a falu látképét.
- Nem tartom jó ötletnek! – állta útját egy fénybõl szõtt, ezüstfehér jelenés.
- Nem te mondod meg, hogy mit tehetek és mit nem! – Zsombor letekintve a létra alatti mélységbe, elbátortalanodott, de nem akarta, hogy meglássák rajta, ezért még vehemensebben ragaszkodott eredeti ötletéhez.
- Gyere le, tényleg õrültség tovább menni! – Dani lentrõl kérte barátját, hallgasson a jobbik eszére, felejtse a tetõt és a pillanatnyi látványt. – Láttuk már a hegyi kilátóból – próbálkozott tovább.
- Nagyon helyes, hallgass a barátodra! – az ezüstös alak elõtte lebegve bíztatta.
Dani most figyelt a különös lényre – Ki a csuda vagy te? – kérdezte indulattal, mert Zsombor továbbra sem mozdult és a különc alak sem tûnt ismerõsnek.
- Angyal vagyok. Szapáry védõangyal pontosabban.
- Angyal, na persze, kicsoda Szapáry? – Zsombor fellengzõs válasza csupa hárítás volt. – Mit keresel itt?
Dani kézzel – lábbal igyekezett jelet adni, hogy barátja figyelmét magára vonja. Szapáry napokra érkeztek, Zsombor kicsit nagyobb tisztelettel beszéljen a név hallatán!
- Szapáry napok vannak, és még megkérded, mit keresek itt? – Angyal nem reagált a felelõsségre vonó hangnemre. Továbbra is kedves maradt. Lefelé ereszkedett a beszélgetés közben. Zsombor fokonként követte, míg végül a torony padozatán ért földet. – Néhány száz évvel ezelõtt még ágyú volt a kastély udvarán - lépett Angyal a kastély felõli toronyablakhoz. – Látjátok, a bográcsok helyére ágyút képzeljetek. Szinte mindennapos csaták voltak a törökkel. Volt, hogy porig égett a falu, felvonóhidastól, palánkostul. Szapáry Péter a család õsatyja, az én elsõ védencem, hasonló ifjú volt, mint ti ketten. Apját az egyik csatában megsebesítették, Péter szinte gyermekként vette magára a Szapáry szablyával járó kötelezettségeket. – A fiúk szájtátva hallgatták Angyalt. – Bimmmm – bammmm – bimmmm – bammmm szólaltak meg a harangok. – Nézzetek ki az utcára – mutatott most a szemben lévõ ablakra Angyal - látjátok az érkezõket! Esküvõre gyûlik össze a Szapáry család. III. Szapáry Péter és Batthyány Izabella esküvõjére.
- III. Péter? – Zsombor továbbra is kötekvõ stílusban kérdezõsködött.
– Akkor, régen I. Szapáry Péter házasodott - elmélkedett Angyal – nem láttam az évszázadok alatt sem ehhez fogható érzelmet. Péter és Zsófia embert próbáló idõkben álltak helyt a családért, hazáért, önmagukért – Angyal elérzékenyült az emlékek hatására. – Péterrel indult a család felemelkedése, vele kezdõdött minden. Minden, amit láttok – tekintetével követte ujja vonulatát. - Hiába fiatalsága, hiába a török elnyomás, anyja elvárásai, õ tudása legjavát nyújtotta. Grófi címet szerzett, aranysarkantyús lovaggá lett, vele kezdõdött a Szapáry család.
Zsombor továbbra sem értette, akkor miért nem a hõs életét játsszák el ma a színészek? – Igen, értem éppen ezért szeretném tudni, miért nem róla szól a mai nap?
- Péter, az õsatya egy fatemplomot építtetett. Réges – régen, a török fogságában tett fogadalmat erre. De a mai kõtemplomot sorban a harmadik Péter építtette, ugyanígy egy forró napon vezette e falak közt oltárhoz Izabellát. Hát ezért szól róluk a délután. Ha igyekeztek még részt vehettek a ceremónián! – A két fiú mozdulatlan állt, nem tudták miképpen köszönjék a történeteket és köszönjenek el egy angyaltól. Angyal bíztatta õket – menjetek, vigyázzatok magatokra! Jó szórakozást! – az egyik ablakhoz lépett és így szólt – ott látjátok a kastély parkjában, ott folytatódik majd a mulatság – ujja hegyével az imént említett udvarrészlet felé bökött, ahol bográcsok pöttyözték a pázsit zöldjét, aprócska emberek sürögtek – forogtak körülöttük.
- Köszönjük! – talált hangjára Dani.
- Köszönöm! – fordult Angyal felé Zsombor, kezével óvatos mozdulatot tett Angyal karja felé – köszönöm, hogy megóvtál engem a saját butaságomtól! – Angyal magához ölelte a szelíd tekintetû Zsombort. Gondolta õ már az elején, hogy bizony az a kása nem olyan forró, ahogy mondani szokták az emberek.
Hitetlen tekintettel, elgondolkodva indultak lefelé a lépcsõn. A karzaton hatalmas tömeg figyelte a templomba vonuló ifjú párt. Szapáry Péter díszmagyarban oldalán hófehér ruhában Izabella, hosszú uszályát hat kicsi ünneplõbe öltözött lányka vitte. Esküjüket elmondták. Hintójukkal a kastélyhoz hajtattak. Jól mondta néhány perce angyal, a mulatság ott folytatódott. Táncosok érkeztek. A bográcsokban rotyogó bivalykülönlegességekbõl kóstolt mindenki. Néhányan a közönség soraiból is korhû ruhát öltöttek, ott mókáztak a falatozók közt. Sipkáján csengettyûk, ruhája csupa szín, így járt – kelt az udvari bohóc. Mókáját néhol nem szívlelték, hát jól megkergették az ünneplõk közt. Tehették ezt bátran, a kastély parkja óriási, öreg fái közt naphosszat kergetõzhet, bújócskázhat a játékos vendég.
Kis idõ múltán a gyerekek találkoztak. Bármekkora is a park, némi lõdörgés után egymásba botlottak. – Dani, Zsombor már kerestünk benneteket! Anya és apa nem tudják, de mi féltünk, hogy bajotok esett! Hova tûntetek? Kati néni annyi érdekeset mesélt. Izgalmas dolgokról maradtatok le.
Dani és Zsombor cinkos mosolyt váltott. Ha elmondhatnák a toronyba tett idõutazás történetét! Tekintetükben benne volt a megegyezés. Angyalt említeni egyet jelent a butaság emlegetésével. Abban egyetértettek: Zsombor önveszélyes ötletére fedte fel magát Angyal. Errõl nem szándékoztak beszámolni, mert anya és apa fölösleges rémisztgetése lett volna. Angyalról nem tudtak említést tenni. Ez már kettejük titka marad, volt a fiúk szemében, és még valami: jövõre ugyanitt Angyallal találkozhatunk!
Való igaz jövõre ugyanitt!