Kezdőlap » » Pannonföld » Tündérvölgy

 Tündérvölgy

Öreganyám legféltettebb meséje volt, ünnepnapok csemegéje, hosszú egyezkedés eredménye, ha hallhattuk. Öreganyámat körbeültük, mi, az aprónép, aztán az elsõ köhintésnél csend volt, csak a tûz ropogása hallott, ahogy lángok emésztették a fahasábokat.
- Ünnepelt a falu, a fiatal gróf ülte lakodalmát, ifjú feleségével, ott téblábolt a falu apraja – nagyja. Mindenki a mulatozókat leste, meg a finom falatokat.
Juli, mert úgy hívták, egyes egyedül õ szomorkodott kicsiny házikójukban. Hazaért már a templomból, de ott is csak bolondot csinált magából.
Hiába minden, az úrfi, csak feleségül vette aráját.
Juli tudtára adta, végül tudtára adta az egész falunak, hogy fiacskája, vagy egy kisleánya születik hamarosan a grófnak. Nem ért el vele egyebet, mint a kitaszítottságot, most ezen, kesergett a földes konyha lócáján. Hosszúra nyúlt mozdulatlansága, amikor végre teste, lelke, esze újra egyesült, döntésre jutott. Kis bugyrába pakolt néhány ruhát, csekélyke élelmet, ezt egy sudár botra csúsztatta, majd a vállára vette, így indult útjára. Nem bajlódott köszönéssel, búcsúval, csak ment, ment, míg meg nem gondolta magát. Mielõbb, a falut mindenestõl, maga mögött tudja. Ahogy így mendegél, vállán a sudár botra húzott bugyorral. Mezítláb, szomorúan, lelkében kavargó érzelemmel, agyában gondolatok sorjáztak. Elindult, hát nem adja föl, lett egyre eltökéltebb. Maga mögött hagyta lakhelyét, a falut, hegynek fölfelé vitt az út. Ki tudja, miért erre? Egy idõ után letért a folyót követõ útról, az elhagyatottabb kedvéért, ami a rengetegbe tartott. Néha a favágók, erdei gyûjtögetõk jártak erre. Most meg Juli és kavargó tennivalói. Melyeket nem sikerült a völgyben hagynia, kapaszkodtak föl a hegyre, akárcsak õ maga.
Egyszer csak, egy töpörödött anyóka jön szembõl. Aki hajlott hátán hatalmas földig érõ rõzseköteget cipel.
Juli nem figyelt a környezetére, csak rakta egyik lábát a másik után, így az öregasszonyt sem vette észre.
Anyó megemelte, mindeddig lehajtott fejét. Ráncos, napszítta arcát, melyet bibircsókok csúfítottak, hatalmas orra a szája vonaláig ért, most Juli is látta.
- Hova, hova gyermekem? Mit keresel erre, ahol a madár is csak tévedésbõl repül?
Juli feleszmélt gondolatai fogságából, ahogy a fémesen recsegõ hangú anyókát hallgatta.
- Csak el! Messzire!
- Vagy úgy! S hol az a messzire?
- Ahol egyedül lehetek, nincs senki emberfia, aki ujjal mutogatna, csúfolna.
- Tán ezt tették veled az emberek?
Juli hallgatása volt minderre a válasz, anyóka megadóan bólintott. Volt valami elõrelátó és bölcs, ebben az egyszerûnek tûnõ biccentésben.
- Gyere velem s megleled, mire vágysz!
- Mondom, nem vágyok egyébre, mint a magányra – makacskodott Juli.
- Azt is megleled. Csak kövess! Bátran, gyere utánam!
Anyóka, hátán a rõzsével, csupán a rõzseköteg mozgott, egyéb sem látszott, ahogy az erdei úton lépegetett.
Juli ottmaradt, találkozásuk helyén, állt, nem mozdult. Egyszer csak, maga sem értette, miért, hogyan, meglódultak lábai, anyóka után eredt. Hátára vette a hatalmas köteget, így mentek békés beszélgetésben, anyóka és Juli hegynek fölfelé.
A rengetegben, a fák közt kanyarogva, úttalan – utakon jutottak el, egy hihetetlen szépségû, hatalmas tisztásra. A smaragdzöldfû közt ezernyi csoda virított. Anyó a tisztás szélén, a fák közt közlekedve egy kunyhócskához vezette Julit.
- Ez mától a ti otthonotok is, persze, ha te is akarod!
Juli megszabadult a rõzsekötegtõl, megölelte a hajlott hátú, bibircsóktól csúf anyókát.
- Köszönöm! – ennyire futotta, mert mostanra a sírás legyûrte, csak zokogott.
Anyóka tett – vett, a kis asztalra kenyér, vaj és medvehagyma került.
Juli megnyugodott.
Anyóka is asztalhoz ült, együtt falatoztak, csendben, békében.
Közben a nap búcsúzkodott. Helyét önkéntelenül átadva az estének, akit az éjszaka vált majd fel. Hanem az éjszaka sem tarthatja sötétben a földet. A hajnal bármily csekélyke fényt is hoz magával, de áthatol a sötétségen. Így a nap ismét beragyogja a rétet, folyót, hegyet, völgyet.
Anyóka hajnali szürkeségben hagyta el a kunyhót. Julira tekintett, aki békés arccal pihent, talán még szépet is álmodott, hiszen arca errõl árulkodott.
A hajnali párában, láthatatlanságba burkolózva, csilingelõ hangocskát hallatva, parányi szárnyaikon közlekedtek egyik virágtól a másikig. Így gyûjtötték az értékes harmatcseppeket, a völgy tündérei. A hajnali harmatcsepp minden tündérnek nagyon fontos, ezért egyetlen lakója sem maradt távol tündérvölgynek. A harangvirág kelyhén csücsült virágtündér, víztündér most repült egy kankalinra, erdõtündér mindenkit hangosan köszöntött.
– Harmatos, szép reggelt tündérvölgyiek! – és egy csipkerózsa bokorra szállt, hogy a rózsákból gyûjtsön harmatcseppeket.
Az állatok tündére a fûszálakról csepegtette, gyûjtögette a vízcseppeket.
- Neked is hasonlókat!
- Isten hozott!
- Gyönyörû a reggel! – így köszöntötték innen is – onnan is a tündérek egymást. Mindeközben a hajnali harmat aprócska tündérüvegcsékbe csepegett, hogy aztán egész nap frissítõül szolgáljon tündérföldön.
Anyóka szerette, a friss, párás levegõjû hajnalokat. Ilyenkor még a nap is csak pislákolt.
Az éjszaka kivonulóban. Ébredezve fütyörésztek a madárkák. Motiszkáltak a vadak, mert volt, aki még kihasználta a szürkületet, hogy aztán az éjszakai portya után, jóllakottan visszavonuljon a sûrûbe és pihenjen az esti szürkületig. Anyóka meg is húzta magát csendben, egy fának a tövében, nem zavart õ senkit, de azért mindannyian tudtak a jelenlétérõl.
- Anyó, Anyó! – váratlan kiáltás törte meg, a hajnal, ismerõs zajaival, telt völgy nyugalmát.
Anyó azonnal reagált és Juli felé indult. Mutatóujját szájára helyezve, - Cssssss! Csssss! – igyekezett csendre inteni új lakótársukat.
Most már mindegy volt, mindenki hallotta a leányt. Mindannyian õrá figyeltek, tudni akarták, ki õ s mi szél hozta a völgybe?
Anyó kézen fogta Julit – Gyere, bemutatlak a völgy lakóinak!
- Kedveskéim – fordult Anyó a tündérek felé, akik mind megálltak fontos munkájuk közben. Anyóra és az ismeretlenre figyeltek.
– Juli, mert így hívják a leányt, kitaszított lett az emberek közt, ezért hazahoztam, hogy kunyhómban otthont nyújtsak neki és születendõ kislányának is. Idõvel mindenre megtanítom. Ha itt az idõ, lesz utódom s majdan kisleánya, Julit követi. Ez így rendeltetett. Juli egy megszeppent – Köszönöm – választ hallatott.
A tündérek egyesével bemutatkoztak Julinak.
A harangvirág felõl – Virágtündér, légy üdvözölve!
A többiek folytatták, a kankalin kelyhébõl – Szervusz, Víztündér vagyok.
A vadrózsán ülõ tündér – Erdõtündér, érezd jól magad!
A fûszálak közül – Állatok tündére, nézz a lábad elé, kérlek!
Erre mindannyian csilingelõ kacagásban törtek ki.
Juli is megbarátkozott új ismerõseivel.
Jókedvûen nevetett a tündérekkel és Anyóval együtt.
Csatlakoztak az erdõ madárkái, elõjöttek a nyuszik, õzek, borzok, mókusok, szarvasok, vaddisznók, hogy részesei lehessenek a jókedvû társaságnak.
Mindeközben megérkeztek az elsõ napsugarak. Bekukucskáltak a lombok közt. Kíváncsi nyalábjaik simogatni kezdték a virágokat, fûszálakat, állatokat, tündéreket, Anyót és Julit.
- Dologra! – adta ki Anyó a varázsszót.
A tündérek elköszöntek, teli üvegcséikkel tündérföld felé repültek.
Az állatok derûsen indultak pihenni.
A virágok, a fûszálak nyújtogatták magukat az éltetõ napfény felé. Szirmot bontottak, színes kavalkád lett a zöld fûszálak közt.
A madárkák egyre vígabban dudorásztak.
Anyó egyesével tanította Julinak a növények nevét, s azt is melyik mire való.
- Fontos, hogy tudd mikor, mire van szükséged, mert itt a vadonban csak magadra számíthatsz! Mégis mindenki tõled remél majd segítséget! Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenre emlékezz, amit tanulni fogunk.
Anyó türelmes mestere lett Julinak, majdan kislányának.
Õk ketten szomjazták a tudást, mindenre figyeltek, szorgalmasan tanultak.
Öreganyám szerint, õk ketten segítettek aztán a faluban a nagy beteg embereken, mert ha valahol szomorúság ütötte fel a fejét, mindig elõkerült Juli és egy csodaszép gyermek. Ismeretlen füvet, virágot hoztak a háziaknak.
Napok múltán a beteg jobban lett, végül teljesen meggyógyult.
- Hol vannak a tündérek? – érdekelt bennünket legjobban, ezért Öreganyótól minden alkalommal megkérdeztük. Õ mindig, így válaszolt.
- Tündérföldén, hol máshol? Hajnalban meg a völgyben, harmatot gyûjtenek.
Így hallottuk!
Öreganyám meséjét megjegyeztem s most mindenkinek átadom. Ha eljön egy – egy ünnepnap, adjátok át a legkisebbeknek! Hogy majdan õk mondhassák tovább!
Így Anyó álma teljesül, mert õ azt mondta, mindaddig csilingelve, nevetve jön a hajnal, míg lesz ember a földön, ki örömmel gondol tündérvölgyre s lakóira.