Az Ön kosara jelenleg üres!
A rempõcök õrzõi
Három hegy védelmében laknak a rempõcök. Éjszaka a tündérvölgyben tevékenykednek, de kakasszóra visszahúzódnak a hegyekbe. A három hegy: Káricsa, Márok, Vétyem. Éppen itt a hegyek védelmében fekszik egy falu, Szécsisziget. Bálint a mesebeli kisfiú itt él a faluban, az egyik házikóban. Ez a fiú igazi rosszcsont. Reggel felkelni nem akar, nappal óvodába menni, este aludni. Esténként csendben kivár, amikor mindenki az igazak álmát szuszogja, felkel. Nagyot nyújtózik, mint aki reggel legédesebb álmából ébred és úgy, ahogy van papucsban, pizsamában a bejárati ajtóhoz indul. Odakint az éjszakában néhány éjjeli madár, tücskök és a békák neszén kívül nyugalom. A holdat felhõ takarja, Bálint a sötétben tapogatózva leoson a lépcsõn. El kell jutnia a ház mögötti fészerbe, amit nagypapa is csak ritkán nyit ki, néhány régi szerszám kedvéért. Bálint csendben halad, amikor meghallja az elsõ intõ sutyorgást még óvatosabbra fogja lépteit. A fészerben parányi lámpások fénye szórja a világosságot a bent lévõkre. Ott bent az asztal körül mindenfélén ülnek, még az öreg biciklivázon is. Nagyban folyik a diskura, nincs egyetértés azt Bálint elsõre hallja. - Nem mehet így tovább! – csap egyet a kiszolgált asztalra a kis rempõc, az ifjabb nemzetség tagja, aligha lehet több mint százéves. Bajusza satnya, szakálla gyér.
- Jól van elsõsorban meg kell nyugodnunk! Hangoskodással, hõbörgéssel nem megyünk semmire – inti társait füle mögé tûzött bajuszú, karján, vállán átvetett, mégis a földet söprõ szakállú vérbeli öreg rempõc. - Helyes, beszéljünk nyugodtan – javasolja egy másik rempõc, akinek éppen elegendõ bajusz és szakáll is jutott már ahhoz, hogy a többiek meghallgassák. – Soha többé nem leszünk elnézõek! - Úgy van! – Így helyes! – hangzik innen – onnan. A füle mögött növõ bajuszú, irdatlan hosszú szakállú vérbeli öreg rempõc ezt mondja – Még mielõtt a nap pirkad, elrendezem ezt a dolgot, egyszer s mindenkorra! – Ebben maradtak. Olybá tûnt megegyeztek, mert ki – ki bojtos sapkája után nyúlt, indulni készültek. Nem hangzott egyéb csak a csoszogó lábak zaja, itt – ott hümmögés, egy aha, ühüm, elindultak a fészer hátsó zuga felé. Egyikük rálépett egy kiálló gyökérre, erre kinyílt egy parányi ajtó. Bálint magára maradt. Majdnem elfelejtette, amiért jött. Gyorsan még mielõtt bezárul! Futásnak eredt. Éppen odaért, átcsusszant az ajtó nyílásán. Nyirkos füvet tapintott két tenyere alatt, pizsamája finom törlõként szívta magába a harmatot. Óvatosan felállt, körülnézett. Szóval idebujt az a mihaszna hold! Bezzeg most, hogy búvóhelyet keres, szinte nappali fényesség mindenütt. Amerre a szem ellát szorgos rempõcök ápolják az illatozó növényeket. Bálint néhány óvatos lépéssel a tisztás szélén álló fák árnyai közt talál megfigyelõhelyet. A legidõsebb rempõc, akinek a bajusza a füle mögött nõtt, körbejárt egy jókora területet, néhol megállt, leguggolt, hogy a megtépázott növények hajtásai után kutasson. Dolga végeztével a fészer felé vette az irányt. Bálint nagyon figyelt, de nem volt biztos benne, hogy pontosan rá tudna lépni a gyökérdarabra, ami a rejtekajtót nyitja. Az öreg rempõc már a fészerben folytatta útját. Hatalmas léptekkel átvágott a fészeren, aztán végig a házhoz vezetõ járdán, tehette észrevétlen, hiszen a hold ideát még mindig a felhõk fölött világított. A nappaliból némi fény szûrõdött ki.Bálint meghúzta magát a lépcsõ alatt, innen figyelte az eseményeket. Hamarosan nyílt a bejárati ajtó, apa lépett ki rajta. Egy pisszenés, aztán még egy. Apa lendülete megtorpant, körülnézett, mintha keresett volna valamit. Lehajolt, majd leült a felsõ lépcsõfokra úgy figyelt a legöregebb rempõc mondanivalójára. - Segítségre van szükségünk!
- Tudod, hogy a szövetségesed vagyok! – Apa meg sem lepõdött, hogy rempõcöt lát!
- Tegnap a kirándulók leszedték, majdnem az összes virágzó apróbojtorjánt letépték. Meggondolatlan viselkedésre vall, alig maradt néhány hajtás, ami késve ugyan, de még virágot hozhat, szerencsére a gyökerek nem sérültek. A rempõcök mindannyian elégtételt akarnak, csak benned bízhatunk!
- Mindig szomorúság tölt el, ha ilyen felelõtlen emberi viselkedésrõl hallok. De tudod, hogy megteszem, ami tõlem telik! – elköszöntek egymástól. Bálint elõbújt rejtekhelyérõl osonva követte édesapját, gondolatai közben a hallottakon jártak. – Apróbojtorján, mi lehet az? Biztosan fontos, ha leszakításával ekkora bajt okoztak a turisták! Elégtétel, mire gondolt a rempõc? – Míg gondolataiba feledkezve haladt, szorgos léptekkel átment a Kerka hídon, elhagyta a malom sötét épületét. Innen – onnan is csobbanások jelezték a malomtó is ébredezik. Madárkák, még alig pirkad, és milyen jókedvûen énekelnek. Az elsõ lakóház mellett jobbra fordult, szemben hatalmas óriásként magasodott a templom tornya. Az utca végén az Andrássy – Szapáry kastély kovácsoltvas kapuja tárva – nyitva állt, akár egy ásító inas a hajnali derengésben. Bálint napközben barátjához a másik irányt választotta volna, Marci a balra tartó utcácska legutolsó házában lakik, vajon mit csinál mostanság? Hát persze alszik, volt Bálint válasza, egy elnyomott ásítás ideje alatt. Ha egyenesen továbbmenne, akkor eljuthatna a boltba, a játszótérre, egy jó foci kedvéért. De most itt áll a kastély sötét épülete elõtt egy fa törzséhez lapulva. Édesapja pillanatnyi tétovázás után megindult a magtár épülete felé. Bálint elbújt a kastély elsõ termének az egyik legsötétebb sarkában, a hosszú várakozás teljesen elnyomta érzékeit, elaludt.
- Bálint, kisfiam mit keresel itt?
- Megfigyeltem – kászálódott elõ Bálint a megfigyelésre elfoglalt sarokból, fényes nappal volt. – Hol vannak a lakók? Mit tettél velük? – Bálint lemaradt az eseményekrõl és most mindent tudni akart.
- Egyelõre én kérdeztem és nem kaptam választ – Apja nem hagyta magát, nem értette, hogy kerül ide csatakosan, éjszakai hálóruhában a legkisebb fia, azaz volt egy gyanúja, de amíg be nem bizonyosodik, nem akart foglalkozni vele.
- Tudod, apa ne légy mérges! Nem tudtam aludni és hát…., ilyenkor kiszököm a házból és kihallgatom a rempõcöket, ma téged is kihallgattalak. - Apja Bálint mellé telepedett
– Éppen ennyi idõs lehettem, amikor elõször találkoztam a rempõcök öregjével, aki éppen idén háromszáz éves.
- Szóval te sem tudtál aludni!
- Nem bizony, vagy legalábbis a megfigyelés jobb mókának tûnt!
- Nagyapa, õ is találkozott a rempõcökkel?
- Igen, és az õ apja is, most te jössz az õrzõk sorában! Mi vagyunk a rempõcök és az emberek összekötõi. Elsimítjuk a bonyodalmakat, szeretjük a békét, a rendet. - Gyere velem, mutatok valamit! – Elindultak az emeletre a lakosztályok felé. Ott apa az egyik ajtót kitárta, úgy mutatta Bálintnak a hatalmas vázában, a sárga csengettyûket tartó növényszárakat.
– Látod ezek az apróbojtorjánok, tegnap a gyerekek letépték õket, amíg szüleik a tündérvölgyben gyönyörködtek. Szóval nem volt szándékos rossz cselekedet, ettõl még a kár ugyanakkora, hiszen ezekbõl a növényekbõl csupán néhány szál maradt természetes élõhelyükön. A rempõcök telepítették a völgybe, hogy majdan elszaporodjanak, ehhez azonban virágozni kell, hogy a magokat a szél és a madarak széthordják, hogy újra legyen apróbojtorján az árokparton, a kaszálón, az erdõszélben. Érted?
- Igen – bólintott Bálint – Elégtételt követeltél tõlük? – kíváncsiskodott az édesapja döntése felõl. - Reggel ébredés után szembesítettem a családot a vázányi apróbojtorjánnal. Elképedve hallgatták, hogy az utolsó szálakat tépték le a gyerekeik. Azt kérdezték, hogy tudnának segíteni? – Feladatot kaptak, leckét. - A vázányi apróbojtorjánt ne hagyják sorsára, morzsolják le a virágokat, szárítsák le, vigyék haza, adjanak mindenkinek, akinek kényes a torka, így több emberen is segíthetnek a virágok. Soha többé ne hagyják letépni a növényeket! Nem tudhatják nem – e, az utolsó, amit leszakítanak!
Eljött az este, mindenki nyugovóra tért. Apa és Bálint ébren várakoztak, együtt osontak csendesen a holdfény nélküli járdán, a fészer ablaka apró lámpások fényében fürdött. Odabent rempõcök mindenütt. Bálint és édesapja jelenléte síri csendet teremt a fészer látogatói közt.
- Mától felvilágosítást tartunk a vendégeknek, hogy megismerjék védett fajainkat.
A tündérvölgy szépsége továbbra is csalogatni fogja a kíváncsiskodókat, ezt jól tudjátok, ezért a szépségért dolgoztok.
– A rempõcök – köszönjük – rendben – jól van – kijelentésekkel indultak a rejtekajtóhoz.
– Gyere, meglessük a völgyet! – invitálta apja Bálintot.
Bálint szeme hatalmasra tágult a csodálkozástól – Szabad?
A rempõcökkel együtt mentek a rejtekajtóhoz, majd átkúszva, megszemlélték a holdfényben fürdõ völgyet. Virágok ontották illatukat, amelyek közt fáradhatatlan rempõcök hajladoztak, tündérvölgy környékét bársonyba vonta az éjszaka. Bálintot elvarázsolta a meseszép pillanat.