Kezdőlap » Mesék, mondókák » Versek » Óriáskerék

 Óriáskerék

Kistraktor gondolatait hangosan beszélgetõk csoportja zavarta meg.
- Nem létezik! Pontos számításokat végeztünk, eszerint töltöttük fel a tartályt!
- Én sem értem, hogy történhetett! Rögtön készítsetek a permetbõl! – Ezt Vili mondta munkatársának, kistraktor is felkapta fejét az ismerõs hangra.
Alig végeztek, a növény védõszerek kimérésével, dübörgõ hanggal érkezett az óriáskerekû permetezõgép.
Kistraktor elámult, ahogy szárnyként kieresztette a permetezõszárait. Az emberek körbeállták, vizsgálgatták, sûrûn csóválva fejüket.
Vilivel közölték a rossz hírt – Sajnos megsérült a csõ, ezért elfolyt a permetlé.
Szorgos kezek dolgoztak a permetezõgépen, kicserélték a csövet, ellenõrizték a bilincseket, ezt követõen feltöltötték tartályát.
Az óriáskerekû összezárta szélesre nyitott szárait és kigördült a kapun.
Óriási! Kistraktor alig hitte, hogy ekkora társa is létezhet. Kereke olyan magas volt, mint kistraktor kéménye, pedig neki az a legmagasabb pontja.
Pircsi éppen ekkor ült le az említett helyre.
- Nincs mit tenni, csív ma éjszaka a gerendán fogok aludni. – közölte nagyon bánatos hangon.
- Sokan vagyunk, és minden lakásnak van gazdája csív.
Kistraktor nem tudta mivel vigasztalhatná meg a kis fecskelányt.
Pircsi tovább csivitelt – azt mondják a velem egykorúak legtöbbje, drótokon és fákon alszik.
- Akkor az én ülésem legalább olyan jó helynek ígérkezik!
Kistraktor felajánlását gépek zaja tompította.
Hazatérõ társai hangjára õt is izgalom fogta el, vajon milyen hangulatban fogadják?
Elcsendesült a gépistálló, közben Pircsi is elfoglalta megszokott helyét, az este közeledtével mindenki pihenni tért.
Csendes pusmogással informálták egymást az új kollégáról.
Hupota figyelmét egy ideig lekötötte a hallgatózás, aztán jó hangosan bemutatkozott. – Hupota vagyok a kistraktor, remélem, befogadtok!
Hümmögés, igenlés hallatszott a kistraktor leendõ barátai felõl.
Óriás kiköpött mása szólalt meg – Hol kerekezted eddig napjaidat? – szögezte Hupotának a kérdést.
Kistraktor csak somolygott a komorságon, mintha el sem mozdult volna a csarnokból a fecskefészek alól – Hosszú történet az enyém. – válaszolta megfontoltan.
Nyakigláb ikertestvére azt mondta – Reggelig semmi dolgunk. – mintha hosszú lábai a várakozástól megnyúltak volna, úgy figyelte kistraktort.
Újra kollektív hümmögés.
Így nem maradt egyéb, mint belefogni élete meséjébe.
Hupota mesélt a kellemes munkás tavaszokról, a nyarakról, ami némi pihenést hozott, az õszi betakarításról, a vidám szüretet követõ szántásról, a hófödte téli csendrõl. Történetében helyet kapott a csendes, szomorú évtizednyi várakozás, naponta lesve a feladatot, majd beletörõdve a mellõzöttségbe, társai örömét figyelte, így tengette éveit.
Öröm költözött hangjába, amikor Vilirõl beszélt, a kis szutykos volt az õ megmentõje, a többiek ismételten csak igeneltek és hümmögtek. Belefogott az utolsó nagy kalandba, ahogy Budapestre indultak. – Sok minden megtörtént már velem, de azt az utat nagyon élveztem, potyautasom tanúsíthatja.
Pircsi sem aludt, felrepült kistraktor kéményére, onnan csivitelt a hallgatóságnak. – Csív, Pircsi vagyok a fecskelány. Hupota az én pót ö..ö..ö..ö.., mamám vagy papám! Szállásadóm mindenképpen.
Néhányan talán elpilledten hallgatták kistraktor esti mesének is beillõ történetét, de most õk is nagyot néztek.
Hangos éljenzés fogadta Pircsi magánszámát.
A kis fecskelány kihasználta a kínálkozó alkalmat: szárnyacskáját elõbb egyik oldalról majd a másik oldalról nyitotta szét, lábacskájával balerinákat meghazudtolva pukedlizett mellé. Erre már hahota volt a válasz, mindannyian dõltek a mókától és a nevetéstõl.
Kistraktor Pircsi segítségével fejezte be a történetet a megérkezésig.
A jó hangulat alapul szolgált mindnyájuknak, hogy Hupotával nemcsak társra, de barátra is leltek.