Kezdőlap » Mesék, mondókák » Versek » Lila köd fátyola

 Lila köd fátyola

Végtelen tenger magyar honban,
Balatonnak hívják, nem titokban.
Titkon nekem „öreganyám”Õ!
Partját koptatom, lelkem hizlalom.

Tengernyi víz, míg ellátok,
s azon túl domb vonul,
hegy domborul, kicsinyke
házak adnak szállást, otthont.

A föveny megremeg, tornyos felhõ
szél szárnyán közeleg.
Ereje tarajos hullámot vet. Menekül.
Hajó, hattyú, vitorlás, vadkacsák.

Ki gerjeszti haragod?
Kivel akarod süvítve,
megosztani bánatod?
Hullámhegyed miért korbácslod?

Az ég kékjén, békésen csücsült,
vagy tucatnyi bárány mozdulatlan ült.
Lilába, kékbe borul minden,
Viharkövet festi szürkére.

Eltüntetve szállást, otthont,
nem marad, csak a sötétség.
E pillanatban, tényleg: végtelen tenger!
Vajon mi történik lila köd fátyolán?

A fövenyen állva parttalan tenger,
tombol a föld homorán, leírhatatlan színben.
Zöld! De milyen! Nem fogható semmihez!
Csupán „Öreganyám” szépségének egyike.