Kosár tartalma

Az Ön kosara jelenleg üres!

Facebook

 Búcsúcsók

Állj meg! S nézz az égre!
Egy fáradt nap, köszön éppen.
Láthatsz ezernyi szépet,
mibõl éned táplálja fényed.

Faggasd a szálló felleget!
Mellyel csodák érkeznek éppen.
Mégis legszebb, mit rajzol az élet,
ecsetjén idõ színei, barázdál a kékre.

A kerengõ nap, izzó korong,
de most, a horizont közel.
Narancsos tûz, míg a földnek üzen.
Ma bevégeztem. Te csak pihenj!

A szürkületben, helyem átadom.
Éjszaka a sápadt hold, ragyog,
méltó ajándéka, ez, a sötétnek.
Még pirkadat elõtt, ismét itt vagyok.

Most búcsúcsókom neked ragyog.
Tényleg nem láttam még szebbet!
Talán a napfelkelte, az versenyezhet véled.
A hajnal csodája, a másik nagy mûved.

Az ég, nem is lehetne kékebb.
A nap narancsra vált, remeg körülötte a világ.
Gyorsan zajlik minden, szemem fáj.
Az élet az égi vásznon, pereg tovább.

A narancskorong csúszik éppen,
nem vár, egy fél, egy negyed,
egyetlen pont köti a fellegekhez.
Utolsó pont is elszakad, csupán az ég marad.

Az idõ ecsetje lila, narancs, sárga.
A másik féltekén, kelõ nap nyalábja.
Áttetszõ pillangószárnyvászon,
magaszttal felér, az égi tünemény.


Csíkosan ragyog, majd lila köd
emészti a narancsot, nyeli a sárgát,
s lassan feledteti a meleget, kék eget.
Padlizsánba vonja, a hamvadó napot.

 

Lábaimnál parázs izzik, szellõ borzolja.
Izzik narancsba vonva, egyre jobban.
Õ emléke csupán, mindannak, mit
az égi vásznon, az élet mázolt narancsra.

Választ a lágyan ringó, sejtelem hoz.
Hátam mögött a hold magasba tör,
sápadtsága a lombok közt, ûzi a sötétet.
Még izzik a narancsos fény, a hamvadó szürkeségbe.

Élvezem, mit az ég, az utolsó lüktetése üzen,
lila, egyre mélyebb, oda a narancs, a sárga is régen.
Az égi vászon egyre mélyebb, sötét, a nap elévült.
Hamu fedi az izzást, így köszöni a tengernyi szépet

A partoldalban mennyi csillag. Dehogy! Az felettem ragyog.
Mind egy lámpás, fénylik, pulzál, rabságban tartja az áramot.
Reggelre csupán álom, a meleg zamattal telt esti szél,
valóság, simogató jóság, hálaadás, köszönet, mindenért.

Figyelek, hallgatok, csend. Csend van. A világ pihen.
Hallgatnak a cserfes madárkák, még nem ébred az erdõ.
Mert éjjel új életre kel, míg a nappali zajok csendben ülnek el.
A pillanat azonban a kettõ közt, hatalmas, mélységes csend.

 


Minden jog fenntartva! - © 2022 www.hupota.hu - Csondor Kata Mesevilága - info@hupota.hu - Eddig 666,156 látogató járt itt