Az Ön kosara jelenleg üres!
Levélkerengõ
Gyengéden süt a nap, ereje hanyatló.
Fahölgyek licitálnak, színes ruháikkal
egymásra. Ki lesz szebb, színesebb?
A válasz egyszerû: mind, ki versenyez.
Õszapó közel, ecsetje megérint.
S ha palettáján volna zöld, nem
hívnánk õt csak tavasznak, de
magad is láthatod, merre jár,
sárgába, narancsba, vörösbe
borul a világ.
Eléri õ a fák hegyét, s hol
festékbe mártja ecsetjét,
fahölgyek, új divatja kél.
Lesz ott szín és lesz ott tánc,
levelek kelnek útra, lágy
szellõ sugallatán. S ha jön, a
bõsz északi, õ végigseper.
S a maradék is, keringeni kezd.
Egy hang, egy sóhaj, mely
nem hallik messzire, azt is,
a szélnek tudjuk be.
S már kezdi is, a mélységbe veszõ,
valaha tavasszal, lágy rügybõl
fakadt, smaragdlevélke
emlékeivel elköszön / Õ.
Utolsó reptével
szemet gyönyörködtet / Õ.
Mindezt miért?
Semmiért.
Nem! Nem! Légy résen! Figyelj!
Egy csoda, mi a pillanat törtrésze
alatt. Neked! Végbemegy.
Finom sóhaját a szél viszi messzire,
elköszön, körülnézni sincs ideje.
Táncát születéskor nyerte el,
hogy szebb, különb legyen.
A tied!
Jobbra - balra, pörgés - forgás,
száll, alámerül
vitorláz társsal – egyedül.
Mámorban alá, újra és újra,
mindaddig ismételve, megújulva,
míg lágyan a fövenyre, vízpartra,
kõre hull. Elhal a sóhaj. Vége.
Újabb keringõzõ levelek
üzennek, végül,
mind, aláhull, egyszer.
Hallgasd hát! Mit a kerengõ szélbe kiált.
Okulj! Csodálj, hisz érted van minden!
Ne tégy meggondolatlanul, - e világ ellen!