Kezdőlap » Mesék, mondókák » Mondókák » A potyautas

Kistraktor szeme tágra nyílt! – Hûha! – csodálkozott a látottakon.
Az óriásra nõtt házakat már elhagyták, hatalmas hídon haladták át. Olyan nagyra nõtt oszlopokat hagytak maguk mögött, amilyeneket sohasem látott. Alig hitt a saját szemének, amíg felfedezte a sok érdekességet
- Hûha! – visszhangzott valahonnan az ülés alól.
- Szia! – Hupota kíváncsian várta a választ.
- Csív! – Pircsi óvatosan elõmerészkedett rejtekhelyérõl.
- Ha nem tévedek a kis cserfes fecskelány.
- Pircsi, csív! – mutatkozott be kistraktornak.
- Hupota a kistraktor, üdvözöllek!
Tisztázták az indulás sajnálatos körülményeit.
Pircsit közben elnyomta az álom, úgy látszik, megviselte szülei és testvérei elvesztése az otthonáról már nem is beszélve.
Kistraktor csendben figyelte a táj változásait, a különleges épületeket, amelyek közelében elhaladtak.
Farmer mesélt effélékrõl, mégis a valóság felülmúlta legmerészebb elképzelését is.
Éppen egy felüljárón hajtottak át, a távolban cérna utak mentén aprócska házak, míg a közeli épületek óriásként vigyázták a többsávos utat.
- Csív, csív, mama éhes vagyok! – Pircsi félig ébren, félig álomban enni kért anyjától.
Hupota elszomorodott. Gondolkodott, gondolkodott hogyan segítsen a kis fecskének.
Pircsi felébredt. Eltökélten felkászálódott kistraktor ülésére.
- Te nem vagy éhes? – érdeklõdött.
Kistraktor elmosolyodott az ártatlan kérdésen. – Tudod én csak, akkor éhezem, ha dolgozom.
- Érdekes én, csív, állandóan éhes vagyok, csív. Mama és papa felváltva hordták a finomabbnál finomabb falatokat, bogarat, kukacot
Csív,csív!
Kistraktor nem tartotta étvágygerjesztõnek, csak az olajat, elfintorodott. – Nézd, mennyi minden repked felettünk, jó étvágyat!
Pircsit nem dobta fel az ötlet! Éhsége azonban nagyobb volt, hamarosan apró csõrével kapdosta a repülõ rovarokat.
- Igazad volt, csív!
Most már jóllakottan, körülnézett hova is került.
Érdekesnek találta, amit látott. – Papa mesélt a hatalmas kékségrõl. – közölte. - Papa, mama, hol vagytok?
- Sajnálatos módon õk nem segíthetnek! Távol kerültünk már az otthonunktól.
- Mi lesz most velem?
- Bizony, bizony, erre kicsit korábban kellett volna gondolnod!
- Nem láthatom õket, soha többé?
- Azt nem tudhatom!
Pircsi a hallottak hatására mélységesen elszomorodott.
Kistraktor tudta, hogy fáj az elszakadás. Ezért és hogy saját félelmeit elhessegesse, tovább élvezte, az utazás nyújtotta látnivalókat.
Néhány megtett kilométer után Pircsi megszólalt. – Csív, papa mesélt nekünk a vándorlásról, meg a hívó szóról.
Mindig, amikor a nyár elköszön, átadja helyét az õsznek, a fecskéket gyülekezésre készteti az a bizonyos hívó szó, generációk találkahelyévé válik a környék összes fája, villanyvezetéke. Talán, talán, csív,csív, akkor találkozhatunk!
- Jól megfigyelted a leckét! Bizony az, nagyon is meglehet!
Ebben a megnyugtató tudatban érkeztek Budapestre.
Mindketten álmélkodva figyeltek, kapkodták fejüket a rengeteg látnivaló után.
A széles utcákat nagyra nõtt házak szegélyezték.
Az úton rengeteg színes autó és még több ember igyekezett céljuk felé.
Kistraktort elbûvölte, amit tapasztalt.
Egyetlen pillanatra sem tudta volna elképzelni magát, ahogy ebben a forgatagban halad.
Félelmei újra feléledtek. Mihez fog õ kezdeni Budapesten?