Kezdőlap » Mesék, mondókák » Tódor meséi » Avarjáték

 Utolsóként láttam napvilágot, anyám mégis ugyanúgy kényeztetett, akár testvérkéimet. Pedig elhihetitek, nincs könny? dolga, mert hát tükörképe vagyok a többieknek. Orrom turcsi, sz?röm sötét, fehér csíkjaim szaladnak a hátam közepén. Ma nagyszer? napunk van, anyával a makkosba tartunk. Anya elöl, mi utána és mellette.
- H?! – csodálkozom a látványon – Anya! Ui! – Anya elfoglaltan beszélget a testvéreimmel, sebaj, egyedül gyönyörködöm. A fákon alig maradt levél, de ami még fent van, az színpompás, és a fa alatt, belehemperedem – Csodás! Uiiii! Ui! Uii! – csikil és puha és könny?.

Szépséges levelek! Honnan jöttetek?
Mindegy is! Csakhogy itt vagytok velem.
Beborítottátok ösvényem, zizzentek léptemre.
Puha sz?nyeget, takarót, s ha akarom
játszóteret, alkotok kedvemre.

Tódor belemelegedett a játékba.
- Tódor! Ui! Hova lett? Keressük meg! Ui! – az ijedt vaddisznómamát körülállták csemetéi, csupán egyetlen malackáját nem látta sehol sem.
Tódor a hatalmas, színes levelek közt dudorászva, játszadozva nem is hallotta anyja hívó szavát.
- Uiiiiii! Tódor!
Ez eljutott a levél halom alá is – Mama, uii, Mama! Itt vagyok! – szaladt Tódor a családjához.
- Huihui – kacarászott vaddisznómama, malackái mamájuk védelmét keresve mögé sereglettek.
Tódor szaladtában lehagyta a rátapadt levélrengeteget – Láttátok ezt a gyönyör?séget? Ui! Ui!
Testvérkéi is megbátorodtak az ismer?s láttán, egyre kíváncsibban bukkantak el? anyjuk védelmez? teste mögül, felismerték a levélszörnyb?l lett Tódort.