Kezdőlap » Mesék, mondókák » Hupota hihetetlen kalandjai hétköznapok - jeles napok » Vendégség

 Vendégség

Az újév elsõ napjait, legtöbben pihenéssel töltötték.
Marci meleg ruhát segített Sárára.
Kistraktorhoz indultak, hogy együtt meglátogassák Mákocskát.
Sára azóta lázban égett, hogy értesült Mákocskáról.
Hupota kocsijára felkerült a párna, így Sára kényelmesen utazott. Kíváncsian kereste az erdõ fái közt, a rejtélyes Mákocskát.
Az erdei ösvényen haladtak, amikor Marci fékezett, Hupota azonnal lassított.
Marci kinyújtott karjával mutatta Sárának az irányt. – Nézd csak, ott a fa tetején, ott lakik kedves ismerõsünk: Mákocska.
- Marci, ez gyönyörû! Vajon itthon van?
- Mákocska! – szólította Sára.
- Mákocska! – erre már kinyílt a házikó ajtaja, kilépett Mákocska.
- Várjatok! Lejövök.
Pillanatnyi idõ alatt, a fa odvából integetett ki Mákocska.
- Szia, Mákocska! – Sára kitörõ örömmel üdvözölte Mákocskát.
- Szervusztok! – köszöntötte mindkettejüket Mákocska.
Sára szemrevételezte Mákocska apró alakját. Feltekintett a kicsiny házikóra.
Mákocska tekintetével követte a kislány szemének útját.
- Kíváncsi vagy a lakhelyemre?
- Igen, igen! – Sára szinte követelte a beszámolót.
- Figyelj csak, kényelmes házat készített számomra a testvéred Marci, gondolt az erkélyre is, ami körbeöleli a lakásomat.
Odabent ágy, hogy kényelmesen pihenjek. Marci gondolt a ruhákra is, amit nagyon köszönök a babáidnak. Még gubó is kapott egy védett dobozkát, amiben nem fenyegeti semmilyen veszély.
- Gubó? – fordult Marcihoz Sára.
Mákocska magához ragadta a gubó bemutatásának lehetõségét, ha már így hozta a sors.
- Gubó, afféle álomhozó, az én munkaeszközöm. Történt egyszer, hogy kézbevettem alkonytájt, egy madárka eleségnek gondolta, és huss, elszállt vele. Marci és kistraktor visszahozták nekem.
- Láthatom? – Sára nagyon kíváncsi lett a gubóra.
- Máris lehozom! – Mákocska eltûnt a fa odvas nyílásából.
Pillantani sem volt idejük, Mákocska feltûnt az odúban, tenyerében gubót tartva.
- Nézzétek! Hermelin, ott! – és kezével mutatta a látnivalót.
Marci és Sára szeme is rátapadt a karcsú, hosszú farkú, hófehér teremtményre.
A hóval fedett gally – és levélhalmok közt szinte láthatatlan volt. Aprócska lába, alig hagyott nyomot a hóban. Bundája fehérsége vetekedett a hóéval. Megérezve a veszélyt, fejét ide – oda nyújtogatva körbekémlelt.
Mindenki mozdulatlanságba merevedett, így továbbsurrant.
- Látnátok csak õsszel! Vörös a bundája, akár a rókáé vagy a mókusé. – Mákocska örömmel figyelte, Marci és Sára érdeklõdõ arcát.
Sára gondolkodás nélkül kérdezte – Télen – fehér, õsszel – vörös?
- Úgy bizony! Tavasztól rõtes bundája elrejti egészen õszig, de télen, amikor fehérbe öltözik a táj, nem tudna elrejtõzni, ezért bundája színét hófehérre cseréli, így aztán ismételten beleolvad a tájba.
- Nagyon jó! Marci, hallod, mi is játsszunk bújócskát! – Ezzel indult is. – Tízig számolok, aki bújt, aki nem, jövök. Egy, kettõ, három, ………
Marci kereste ugyan a búvóhelyet, de közben mosolygott, a húga mindösszesen húszig tudott elszámolni, s mégis milyen határozottan tette.
Mákocska ámulva figyelte, ahogy a két testvér bújócskázik, minden leleplezést nagy vidámság követett, igazán tetszett neki az új játék. Megint csak tanult valami újat.
A testvérek kacarászva köszönték meg a szép délutánt Mákocskának.
Indulniuk kellet, hiszen a nappalok még igencsak rövidek, és hamarosan alkonyodik, Mákocskának is feladata van.
Jó volt tudni, hogy Mákocska szívesen találkozik velük, amikor csak eljöhetnek hozzá.