Kezdőlap » Mesék, mondókák » Vízimalom története » Eleség vagy ellenség

 8. Eleség, vagy ellenség?

Úgy mesélem, ahogy láttam, ravaszdi rágcsálóirtásra adta a fejét.
Ki tudja ehhez volt kedve, vagy csak erre futotta az erejébõl.
Bárhogy volt is, ez éppen arra a napra esett, amikor Sóvárgó meglátogatta az erdõben élõ pocokcsaládot.
Anyja tanácsát feledve, az erdei úton indult hazafelé.
Az erdõ elbûvölte, a délutáni kiadós zápor cseppjei még a levélzeten ragyogtak, akár tündérjárta kertben gyémánthullás után, úgy szikrázott a sok vízcsepp a napsugár hatására, szivárványt varázsolva minden egyes apró cseppecskébõl.
- Ravaszdi! Vigyázzatok! – Sóvárgó felkapta fejét a mátyásmadár, hangjára
Nagyon elgondolkodott.
Így fordulhatott csak elõ, ez a teljes óvatlanság, most aztán fürgén keresett menedéket, egy páfrány dús levélzete között. Innen pásztázta a közeli páfrányok szegélyezte utat, a csalitost és az óriási fákat.
- Jól, rám ijesztett ez a buta madár. – Gondolta Sóvárgó.
Azért mostantól nem feledkezett meg az óvatosságról.
A páfrányok levelei alatt folytatta útját, hogy lássa az üde zöld környezetet, és mindig résen, hogy ne érje ekkora ijedelem.
Hamarosan ritkább erdõrészbe ért.
A páfrányok is elmaradtak.
Már látta az árválkodó tölgyfát, ami az erdõ szélét és a tó határát jelenti.
Most is hatalmas árnyékkal kényeztette a rét, és a tó egy részét, az utazónak pihenést, kényelmet ígért a látvány.
- Ravaszdi jár! Vigyázzatok! Vigyázzatok! – Sóvárgó a mátyásmadár hangjára, a nagyra nõtt fûben igyekezett az öreg tölgy felé.
- Ravaszdi! Ravaszdi! - Az újabb figyelmeztetésre, még inkább a kitûzött célra koncentrált Sóvárgó. Idõben, el kell érnie a tölgyfához!
Nemcsak elérte, de fürgén fel is mászott rajta. Az öreg fa ágai védelmébõl, aztán körülkémlelt.
- Micsoda kilátás!
Az erdõ hatalmas, a selymes fûbe belekapott a lágy szellõ, ami ringatta kecsesen.
- Ott, ni! Ott van! – Sóvárgó innen a biztonságos menedékbõl, már örömmel figyelte, a fehér bojtos farkvég, ravaszdival folytatódott, egészen az orra hegyéig, amivel a fûben, a földön végigszimatolt, eleség után kutatott.
Sóvárgó elidõzött még egy kicsit, a látványba merülve. Meg aztán szemmel tartva a ravaszdit.
Ahogy egyre távolodott a szimatolással, elérkezettnek vélte az idõt az indulásra.
Kecskerák hátán élvezte a hûs víz tükörképét, olyan békés volt újra minden.
- Mi dolgod volt az erdõben? – Érdeklõdött kecskerák.
- Pocokéknál jártam látogatóban. Hamarosan felcseperednek a gyerekek, mielõtt a maguk útját járják, szerettem volna találkozni velük
- Mi újság járja? – Kérdezõsködött tovább öreg barátja.
- Bajba kerültek sokan arrafelé, mert a múlt éjszakai áradás, elöntötte az üregeket, odúkat, szinte valamennyien tartalék nélkül maradtak. Sokan megindultak távolabbra, lakhelyet keresni. Mások a környék lakatlan lehetõségeit figyelik, amint biztonságosnak ítélik, oda költöznek.
Igyekezniük kell, mert a téli élelmet idõben be kell gyûjteni!
Ma különösen óvatosnak kell lenni, mert a vörös bundájú fejébe vette, hogy rágcsáló pecsenyére vágyik.
A mátyásmadár többször is jelezte, merre próbálkozik a ravaszdi.
- Mátyásmadár?
- Igen. Legtöbbször elárulja a róka koma settenkedését. Odaföntrõl mindent jól lát, és riasztja, elõre jelzi a környéken lévõkkel, hogy róka jár.
- Bosszantja a vén ravaszdit.
Közben elértek a partig.
Sóvárgó elköszönt, és a malom irányába indult, hogy végre hazaérjen.