Kezdőlap » » Vízimalom története » A tó bölcse

 2.A tó bölcse

Magasan jár a nap az égen.
A malomban a délutáni pihenés ideje jött el. Minden szépen feltakarítva, de hallgassátok, az egérlyukból szóváltás hallatszik. Úgy hallom güzümama méltatlankodik.
- Itt az ideje, hogy viselje tettei következményét
Güzüpapa hümmögéssel válaszolt. Ezért güzümama folytatta.
- Mától lyukfogságot kap. Jöjjön csak, haza!
Güzüpapa továbbra sem mondott semmit.
Néhány perc csend borult az aggódó szülõkre, amit Farkinca, az egyetlen güzülány megérkezése szakított félbe.
- Eltûnt! Eltûnt! Egyszer még láttam, aztán szólongattuk és nincs sehol.
- Lassabban!- Güzüpapa szerette volna érteni a történetet.
- Az úgy volt, hogy a……a…., - harapta el a megkezdett mondatot. Farkinca azonnal rájött, hogy nagy bajban van. Mama minden nap tiltotta mindannyiukat, a víztõl. Ma is így történt.
Mama nem is tudja milyen nagyszerû érzés, amikor a naptól felhevült lábunkat a vízbe mártjuk és fröcskölünk. Meleg bõrünket finoman hûti a víz.
Farkinca szemébõl eleredtek a könnyek, így folytatta – a tónál játszottunk Sóvárgó eltûnt a vízben. Sóvárgó a legrendesebb testvér a világon.
Güzüpapa felpattant, õt követte güzümama is.
A vízimalom egyik oldalán, ahol a kerekeket a patakvíz forgatta, a patak a malomtóba torkollott.
Ideszaladt a rémült güzücsalád három tagja.
Duci a vizet kémlelte aggódva.
Nyafi egy sásra kapaszkodva figyelt, meglátja –e testvérét.
Egérmama a könnyeivel küszködött.
Farkinca zokogott.
Gondolatait lefoglalta szófogadatlanságuk, aminek az lett a következménye, hogy Sóvárgót elnyelte a tó vize.
Fodrot vetett a tó sima tükre, ahogy az öreg kecskerák a felszínre úszott, ollójában Sóvárgóval, akit gyengéden a parti fûre fektetett.
Mindannyian szaladtak, ahogy a lábuk bírta, hogy mielõbb ahhoz a partszakaszhoz érjenek, ahol a kecskerák és Sóvárgó feltûnt.
Sóvárgó mozdulatlanul feküdt.
A család rémülete egyre nõtt.
Kecskerák taszított egyet Sóvárgó testén, aki erre prüszkölt és megmozdult.
A güzü család örök hálát rebegett, úgy köszönték a hõs életmentést.
- Akárki megtette volna – szabadkozott a rák.
- Igen, akárki! Például mi tehetetlenül vártuk, hogy elõkerül- e? – Güzüpapa még mindig remegõ hangon válaszolt.
- Régen történt, még ifjú rák koromban. Egy hasonló kis fickó alámerült a tó mélyére, közel a barlangomhoz, nem tudtam, honnan is tudtam volna miféle szerzet, idõvel sem mozdult, ezért segítségért indultam, mire kiderült, hogy számára nem természetes a víz. Az eltelt idõ, nos, majdnem az életébe került.
Szerencsére, ma azonnal cselekedtem.
Így történhetett meg, hogy az egész szárazföldi család, a délutánt sütkérezéssel töltötte a tó partján, új barátjukkal az, öreg, és mint késõbb tanúi lehetünk, bölcs kecskerákkal.