Az Ön kosara jelenleg üres!
Mákocska
Idõnként felkerekedtek Marciék.
Bejárták a csendes tájat, ahol segítségre volt szükség megtették.
Történt egyszer, hogy egészen szürkületig odakint ragadtak Hupotával.
Jó ismerõsökként jöttek az etetõkhöz az éhes vendégek.
Az utolsó madárházikót töltötték, amikor hazaindulás elõtt Marci felszisszent. – Cimbora, te is látod, amit én? – Marci, Hupota segítségét várva pislogott a majdnem sötét fakoronára. Odafönt madárka méretû leány ücsörgött. Fejét aprócska térdeire hajtva sírt. Lefoglalta szomorkodása, hogy észre sem vette: felfedezték.
Marci megszeppenve állt létráján, amirõl a madáreleséget osztotta, hirtelen egyik kábulatból a másikba esett.
Nem látott hasonlót rég nem forgatott mesekönyveiben sem, nemhogy két szemével.
Ösztönösen megdörgölte szemét, a látomás azonban a helyén üldögélt és sírt. – Mi a csudát, csináljunk? – fordult ismételten, kistraktorhoz.
- Ki az, ki beszél?
Válasz helyett kérdés érkezett, mégpedig a szomorkodótól.
- Marci.
- Mákocska – hangzott a leány válasza. – Honnan kerültél ide? Neked és nekem soha nem lett volna szabad találkoznunk.
- Sokszor kijövünk ide! Mi segítünk azoknak, akik egyébként éheznének, ilyenkor már alig találnak táplálékot az erdei – mezei állatok.
- Lehetséges, hogy ennivalónak nézték az én gubómat is?
- Mákocska a neved és egy gubó miatt aggódsz, nagyon érdekes, amit mondasz. – Marci nem értette. – Mi olyan különleges a mákgubóban, amitõl a sajátod?
- Én minden este álomport hintek sötétedésig a gubómból. Elveszítettem nem tudok álmot hinteni, alvás nélkül nincs holnap, csak mindig ma.
Ha ma marad örökre, akkor nem lesz karácsony, nem lesz újesztendõ, jövõ nélkül máktermés, mákos guba vagy mákos beigli sem.
Mit gondoltok majd rólam, ti emberek? – Újra zokogott akár a nyári zápor.
Marci megilletõdötten hallgatta, Mákocska sírását.
Nem tudta mitévõ legyen.
Törte a fejét, hogy valamivel segítsen a bajbajutott leánykán.
Közben pedig ott lebegett a szeme elõtt a karácsony, amire Sára is annyira vár.
A finom mákos beigli illata, amikor anya kisüti, átjárja az egész házat, vagy ha mákos guba készül vacsorára, a tej és a vanília édes íze a mákéval, már össze is futott szájában a nyál.
Felidézte az álmosító estéket, való igaz sötétedés után érkezett, de hogy ezt ne követné holnap?
Lehetséges volna?
Hihet-e Mákocskának, amikor kétségei vannak.
Csudába a kétségekkel! A leány bajban van.
Gyorsan segítséget kell találnia!
- Milyen madár nézte eleségnek a gubódat? – Marci úgy gondolta ez is fontos információ lehet a keresésben.
- Fekete, akár az éjszaka. – Szipogott még egy kicsit Mákocska.
- Mindjárt visszajövünk! – Ezzel el is indította kistraktort, visszafelé indultak éppen, ellenkezõleg mint, a hazavezetõ út.
A nagyvadak etetõrácsát elhagyva, tovább mentek a madarak etetõi felé.
Kistraktor szerencsére jól világította az utat, mert mostanra majdnem sötétedett.
Marci úgy kormányozta Hupotát, hogy fényszórói az etetõt vegyék célba.
Néhány fogoly csipegetett, kotorgatott egy varjú társaságában a kihelyezett pelyva közt.
Marci jöttére otthagyták a magokat, bár nem siették el a távozást.
Marci körbejárta minden oldalról, feje majdnem a földön volt, annyira kereste az elrabolt gubócskát.
Lépteit azért is óvatosra fogta, nehogy szétroppantsa a törékeny mákgubót.
Már leírt egy kört, aztán egy szélesebbet, felállt, körbekémlelt, nehezen akarta tudomásul venni, hogy rossz nyomon jár.
- Hogy erre nem gondoltam? – Csapott homlokára. Az etetõben lévõ pelyvás maradékot válogatta apránként haladva egyik oldalról a másikra, mindent átvizsgálva a gubó méretét kutatva.
Egyszeriben a kezébe akadt egy finoman hullámos, nagyon sima forma, aminek a tetején kis érdes koronácska csücsült. – Ez lesz, az! – Ujjongott Marci. A kehely alakú gubócskáról lefújta a magok porát és óvón a zsebébe süllyesztette.
Felpattant kistraktorra és megsimogatta hüppögõ cimboráját. – Megtaláltuk! Megvan! Bár nélküled és a lámpáid fénye nélkül nem sikerült volna. Kösz cimbora! – Most már a hazafelé vezetõ útra kanyarodtak, hogy mielõbb a szomorkodó Mákocska segítségére lehessenek.
Néhány vaddisznó érkezett az etetõ környékére, falatoztak nem is törõdtek Hupotával, aki Marci irányításával továbbhaladt.
Lassítottak, amint az énekesmadarak odúi felé tartottak, aztán pontosan az utolsó madáretetõ házacska alatt megálltak.
- Mákocska! Mákocska! – Szólongatta Marci a mákgubójáért szomorkodó leányt.
- Jövök! – Pillanatok alatt Marci feje fölötti ágacskán állt Mákocska.
Szemeit törölgetve szipogott.
Marci most látta csak sárga szoknyáját, kékes blúzát, ami a legfinomabb selyemmel is felvehette a versenyt. Haja koronát formázott olyasmit, amit a gubón látott.
Mákocska felé nyújtotta tenyerét Marci, amiben ott pihent a mákgubó.
Mákocska arca kivirult.
Aprócska kezével, kivette Marci tenyerébõl gubóját.
- Köszönöm! – Mákocska néhány könnyû mozdulattal a fa tetejére ért, vett egy szusszanásnyi levegõt, szájacskáját a gubóra illesztette és megfújta.
Ezüstös felhõ indult útjára, hogy pihentetõ álmot követõen mindenki a másnapi feladatokra koncentrálhasson.
Ahogy kötelességét teljesítette, ismét szemben állt Marcival. – Nem tudom, mivel hálálhatnám meg nektek, hogy visszaszereztétek a gubómat, megmentve ezzel a becsületemet és a közelgõ karácsonyt, az új termést!
Marci nem várt semmit, szívesen segített, kistraktornak sem volt ellenvetése.
Aztán eszébe jutott mit szólnának a többiek odahaza, ha megismerhetnék Mákocskát.
- Gyere haza velünk!
Tiloskában rengeteg magas fa él, készítünk számodra egy takaros kis házikót, soha többé nem kell rettegned a gubó elvesztése miatt.
- Nem is tudom!
Nem szabadna látnia emberfiának!- Tépelõdött Mákocska.
Viszont soha többé nem volnék egyedül. Veletek jövök! – Marci kinyújtott tenyerébe lépett.
- Nagyszerû! Sára nagyon boldog lesz! Ez lesz a legszebb karácsonya! – Marci zsebe rejtekébe segítette Mákocskát, aki kényelmesen álldogálva éppen kilátott.
- Hupota, induljunk hazafelé!
Odahaza nagy volt a várakozás, amint meglátták Hupotát és Marcit épségben, mindenki megkönnyebbült.
- Ideje a pihenésnek. – Vilmos álmosan invitálta a többieket is aludni. – Holnap karácsony, sok dolgunk van még!
Hupota nem is emlékezett ilyen késõi hazaérkezésre. Odabent aztán mindenki tudni akarta késlekedése okát.
- Mit végeztél, hogy ilyen késõi órán tértél haza? – Farmer õszintén kíváncsiskodott Hupota napja felõl.
Aztán csatlakoztak a többiek is.
Mire tövirõl – hegyire elmesélte az erdõben történteket, hajnalodott.
- Így történt, hogy ünnepelhetik az emberek a karácsonyt. –
Ért beszámolója végére Hupota.
Kistraktor ásítása mindenkit bóbiskolásra buzdított.