Kezdőlap » » Állatmesék » Õsszarvas

 Õsszarvas

Hatalmas koronát formázott az elágazó agancsok sokasága. Büszke tartást kölcsönözve viselõjének, a hófehér szarvasnak, kinek királyi tartása belülrõl eredt. Súlyos aganccsal a fején, ki kellett düllesztenie mellkasát, ezáltal megfeszült összes izma, egészen a hátsó lábáig. Agancskoronája még magasabbra emelkedett, a külsõ szemlélõdõben alázatot ébresztve.
Nem volt ez mindig így! Tértek vissza gyermekkori emlékei a hófehér albínó szarvasnak, aki születésétõl fogva, fajtársai kitaszítottja lett. Anyja a hatalmas õsszarvas hitveseként hozta világra egyetlen hófehér gyermekét. Apja csodálkozását, kíváncsiságát csírájában fojtotta el a szarvasok nemzetségének elutasítása, a különleges adottságú gyermek láttán. Legtöbben lehajtott fejjel hallgattak, beletörõdtek a döntésbe, miszerint haladéktalanul távozzon, anya és gyermeke a védett õsszarvas völgybõl. A pillanatnyi öröm, ami az új életbõl fakadt, semmivé vált, egy másik pillanat miatt, ami lesújtó volt kettejükre nézve.
Levonultak a völgybõl, megsemmisülten kutattak élõhely után. Elsõ estéjüket a hegy lábánál meghúzódva töltötték. A következõket egy sûrû erdõrészben, ez lett aztán az otthonuk. Alig telt meg s fogyott el néhányszor a hold, fehér szarvas ismerte lakóhelyét. Hajnalra köd ereszkedett a folyó határolta völgyre. Fehér szarvas kérlelte anyját játsszon vele! Anyja vonakodva adta fel, zsigereiben õrzött félelmét, idõvel feledte a berögzõdést. Kezdetét vehette az önfeledt vágtázás. Bizonyos napokon, jóval a folyón túl is jutott a védettséget biztosító párából. Ilyenkor nem számított a származás, sem a kitaszítottság, csak anya és gyermeke létezett, meg a lehetõség, hogy láthatatlanok.
Valahányszor hófehérré vált a völgy szabadok lehettek, bátran a folyóhoz mehettek inni, ehettek amennyit csak akartak, nem támadott a fémcsövû sem, mert nem látta át a tejfehér lepelbe bújt vidéket.
A fehér gyermek gyönyörûen fejlõdött. Anyja védte, segítette, tudása legjavával. Egy idõ után híre ment a faluban: a fehér szarvas lejár a völgybõl kihasználja a fehér hajnalok nyújtotta láthatatlanságot.
Éber megfigyelõk mozgolódtak, kiknek lelkük nem bírt elviselni egyetlen csodát, hacsak nem a saját csodájukként élhetik azt meg. Trófeára vágytak, a legszebbre, a legkülönbre: a fehér szarvaséra.
Értõ kezek hurkot vetettek, kaján vigyorral arcukon, látták a zsákmányt vergõdve, akarták a fehér szarvast.
Telt – múlt az idõ, anya és fia a fehér szarvas, szabadabb volt, mint valaha. Kitaszítottként, védelem nélkül, megfelelõ példakép nélkül az élet érlelte férfivá a különleges fehér gyermeket. Mindent megtanult anyjától, amit csak lehetett.
Megosztotta az eltelt idõ a falu lakóit. Egyik pártolt embert, hurkot. Másik titkon járta a vidéket, gyûjtötte a hurkot, mit emberkéz vetett. Gyûlöletet szült e vakmerõ cselekedet. Egymásnak feszült érv és ellenérv, így lett embernek ember az ellensége. Mindeközben háttérbe szorult a fehér szarvas, ki mit sem tudva a falu lakóit megosztó gyûlölködésrõl élte mindennapjait az erdõ rejtekén, éjjeleit királyként a folyó völgyében.
Gonoszság marta a féltékeny szíveket, nem nyughattak, tervük nem csillapult, ahogy bosszújuk dagadt, lett elhatározásuk egyre nagyobb.
Egy gyönyörû hófehér hajnalon, mely a fehér szarvasnak nem volt sem jobb sem rosszabb, csattant a csapda. Fehér szarvas aganccsal a földre szögezve állt. Imént még lendülettel szökellt, szabadon szárnyalt a hajnali ködben, most lehajtott fejét húzta az agancs súlya, emelte, küzdött a térdre kényszerítés ellen. Szabadságát akarta semmi mást, ezért megtett mindent, mi erejébõl kitelt.
Ekkor érkeztek az értõ kezek gazdái.
Fehér szarvasnak ez volt a végsõ, mindent megfeszített, összpontosított, a drót megfeszült és pengõ zeneszerszám húrjaként csendült. Egyik fülnek zene, másiknak kétségbeesés volt, e hang. Még egyszer koncentrált, egyetlen talpra ugrás, a szabadság mozdulata jött el. Vágta! El innen! Fehér szarvas pillanat törtrésze alatt eltûnt a jótékony társként szolgáló ezüstfehér párában.
Anyja riasztotta a kolóniát, nem gondolkodott, segítséget akart és talált. Az eltelt évek alatt veszteségek érték az õsszarvas nemzetséget.
Fehér szarvas csodás szabadulása, biztos származása, alkalmassá tették a vezér szerepre.
Kik fejet hajtottak születésekor, most büszkén kiálltak, egyenesen vezérüknek követelték.
Odalent a faluban híre ment a hajnalban esett dolgoknak. Megosztott érzelmû lakók egy része örült, tort ült, vigadva! Míg mások vágyták a kecses, gyönyörû látványt az áthatolhatatlan ezüstfehér birodalomban.
Többé nem jött a völgybe a csodás jelenség. Övéi közt maradt az õsszarvas völgy rejtekén, túl a sûrûben, láthatatlan.
Legendája szájról – szájra terjedt. Az ezüstfehér hajnalokon, az átláthatatlan fehérségben, egyesek ma is látni vélik a táncoló, kecses fehér szarvast, ahogy anyjával egyetemben élvezi a szabadságot.