Kezdőlap » Mesék, mondókák » Állatmesék » Csibemama

 Csibemama

 

Egy madárfüttytõl zengõ tavaszi délután anya arra kérte szeme fényét – Julcsi gyere, menjünk nagyanyához!
Julcsi csengõ - Igen anya – kijelentését követõen, hátizsákjába tette a legszükségesebb dolgait.
Például Edit, a világ legaranyosabb és leghûségesebb plüss maciját. Ki Julcsi elsõ szülinapján érkezett meg, a neve medvébõl lett Edi.
Edi társasága lett még egy jojó. Van, ki ne tudná, mi a jojó? Fel és le, le és fel. .
Edi és jojó mellé huppant Julcsi füzete és szivárványszínû ceruzatartója, amiben ugyancsak szivárványszínû ceruzák sorakoztak. S hogy hány ceruza bujtató lapult a csodás tartóban? Erre is fény derül, ha majd a cipzár mely lezárta, ki is nyitja.
Edi, jojó és a rajzeszközök együtt utaztak még egy vászonból varrt, selyemszalaggal zárható, KINCS feliratot viselõ zacskóval. Áááá! A tartalma titok.
Julcsi útrakész volt.
Nagyanyáék a város szélén laktak.
Julcsinak és édesanyjának, kézen fogva sem tartott egy fél órácskánál többe, a séta.
Nagyanyáéknál minden olyan más.
Julcsi már elõre örült Szundinak, a vörös spánielnek, ki farkcsóválva szalad a kapuhoz, hogy elsõként üdvözölje a kedves látogatókat. Julcsi ráhajolva puszit nyom Szundi fejére. Szundi azonnal örömfetrengéssel viszonozza ezt.
Nagyanya és nagyapa is megérkezik az örömkörökre és boldogcsaholásra.
Finom uzsonna kerül a kerti asztalkára.
Nagyanya fészkelõdik, láthatóan készül valamire.
- Gyere, tartogatok egy kis meglepetést számodra – aprócska ujjak csúsznak a munkától kérges, hatalmas tenyérbe. A jövõ és a múlt együtt lépdel a szõlõlevéltõl zöld kapuhoz.
A napfénnyel teli udvari házikóba lépve finom zsibori hang fogadja kettejüket.
- Nagymama mi a meglepetésem?
Nagyanyó egy tarka kendõt húz félre a hatalmas dobozról.
Julcsi szemlátomást felragyog. Mindkét karja a doboz felé lendül, míg guggol, hogy még közelebb legyen a kedves látványhoz. Öt sárga pelyhes kiscsibe csücsül békésen, egymáshoz bújva, együttes hangjuk a zsibogás, mit beléptekor Julcsi nem értett.
- Honnan? Hogyan? Kik õk? – Julcsi elárasztja kérdéseivel nagymamát.
- Sss! – kézen fogva újra az udvarban álldogálnak. – Látod! Ott! – Nagymama egy méretes barna tyúkocskára bök – Õ a büszke mama. A barna tyúkocskának fontos, hogy az udvar éke legyen, ezért csibéit rám bízta.
- Rááád? – Julcsi nem érti. Nagymama egyáltalán, egy szikrányit sem hasonlít a barna tyúkocskára, hát még a sárga pelyhes kis apróságokra!
- Gyere, megmutatom! – hívja a csibékkel teli dobozhoz unokáját.
Lekerül a tarka kendõ. Nagyi fürgén guggol a csibékhez, mutatóujjával kopogtatva csalja, csalogatja, akár tyúk anyócska, hogy enni kell! A csibék megértik. Jönnek, nagyi mutatóujját követik, és szaporán csipegetik a sárga kukoricadarát. Nagyot isznak a vizecskébõl.
Julcsi érti már! Mutatóujjával kopogtat, most a csibék õt követik mind.
Mire a napsugarak elbágyadnak, az összes kicsi csibe jóllakottan összebújik a dobozban.
Julcsinak be nem áll a szája, egész úton hazafelé a csibemamaságot mondja.