Kezdőlap » Mesék, mondókák » Fábián » A nagy út

 A nagy út

Pircsi és Karcsi a fecskeszülõk alig gyõztek válaszolni a kérdésekre, a fecskegyerekeket olyannyira érdekelte az utazás délre.
- A veréb és a cinke itt maradnak csív, csív élvezik a telet. – Két fecskegyerek volt azonos véleményen.
- Csív mi fecskék nem élnénk túl a havas évszakkal való találkozást. – Jött a határozott válasz apjuktól.
- Õk miért csív, és mi nem?
- Õk másképpen viselik a hideget csív, ezért képesek túlélni a szeles, jeges idõszakot. A fecskenemzetség csív, csív útra kel vagy elpusztul, ez a rendeltetésünk. – Karcsi szavait nagy csend követte. Gyermekei megszeppent viselkedésébõl tudta, nagy hatást váltottak ki szavai ugyanúgy, mint régen, amikor õ faggatózott ez ügyben.
Már mindenhonnan érkeztek a hírek, hogy lassacskán ideje az indulásnak.
A környék gyülekezõhelynek számított, folyamatosan érkeztek rokonok, ismerõsök.
Az egyik napon távoli kompánia jött.
Pircsinek szomszédasszonya jelezte, a messzirõl érkezõket.
Pircsi saját szemével akarta látni az útra gyülekezõket.
Tervébe nem avatott be senkit, hanem odarepült a zajos csapathoz.
- A kirepülés reggele volt az utolsó találkozásunk. Csív. – Hallotta Pircsi apja megadó hangját.
Több sem kellett, repült apja szárnyai védelmébe. Mindegy mi történt az elmúlt hónapokban, kislány lett újra, aki apja szeretetére vágyva bújt hozzá.
- Pircsi! Csív, te itt! – Most lett csak nagy a csivitelés, mindannyian részt vettek a család örömében.
- Elrepülünk hozzánk és megismeritek az új családomat. Csív. No meg Hupotát, aki apám helyett anyám, de bolondokat beszélek, azt is csak örömömben. Csív! – Ezzel már irányította is testvéreit, szüleit az említett hely felé.
Míg közösen hazafelé tartottak egyik fiútestvére mellészegõdött, hogy egy érdekes történettel szórakoztassa rég nem látott lánytestvérét.
- Az úton idefelé megtámadott bennünket a karvaly. Csív.
Pircsi rosszul érezte magát a kijelentésre.
Testvére folytatta a rémisztgetést.
- Apró testünkben vadászzsákmányt lát a ragadozó. Csív! Nem volt lehetõség elrejtõzni, menekülni.
A csapat élén csív, csív határozott kérésemre, egyetlen nagy alakká fejlõdve, együttesen mértünk csapást a közös ellenségre. – A két testvér egymást fürkészte.
Pircsi rosszulléte elillant, várta a folytatást.
- Csív, gyõztünk! Megmenekültünk! Az a rusnya vérengzõ csív, alig bírta szusszal a repülést elõlünk. –
Pircsi testvérére nézett és egy apró hõst látott, aki legyõzte saját félelmét, és társai erejét megsokszorozta az összefogással, mindezek üldözötté tették a vadászt, míg az egész fecskeraj megmenekült.
Megérkeztek.
Pircsi mindkét családja csivitelõs, jókedvû délutánt töltött együtt.
Hupotát Marci éppen leállította. Jól telt a napjuk, a hegyre fuvaroztak mindenfélét a közelgõ szüretre.
Fecskeraj húzott el Marci feje felett, egyenesen Hupotát célba véve. Letelepedtek és lármásan
csiviteltek.

- Látom, nem hagynak unatkozni! – Ezekkel, a szavakkal Marci kilépett a csarnokból.
Pircsi népes családja elkápráztatta kistraktort, beérkezõ társainak is jutott a rengeteg mesélnivalóból, együttesen mulattak a fecskelányok pukedlijén.
Szedelõzködött a fecskecsalád.
Búcsúzkodtak, dupla érzéssel is, mert esteledik, aztán pedig tavaszig távol maradnak Hupotától.
Kistraktor nem szívesen gondolt a hosszú mozdulatlan télre.
Tudta a fecskéknek esélyük sem volna a hideg beköszöntével az életben maradásra.
Ezért bíztatta a családot, figyeljenek oda mindenre az úton s jöjjenek meg tavasszal mindannyian.