Az Ön kosara jelenleg üres!
Koszmót
Erdõ mélyén mackó papa él családjával: Mackó mama, Mackó Papa és Bocs, õk hárman egy igazi mackócsalád.
Rendesen, ahogy meleg nyári napon kell, magasan jár a nap az égen. Mackóék egy szedresnél ébredtek. Bocs még szendereg, de szülei már javában szüretelnek.
- Szép a reggel- hangzik fel Bocs köszöntése.
- Gyönyörû, csak rád vár, hogy még szebbé tedd - válaszolták szülei.
Békésen eszegetni kezdett Bocs.
Napi erdõjárásuk során elõször a vadmalacokkal találkoztak.
- Uii, uii, uii kontrázták az apróságok is.
Délidõben érkeztek a csörgedezõ patak vízéhez. Kitûnõ hely egy kis pihenéshez. Bocs miután néhány hallal csillapította éhségét, barátok után nézett.
Találkozott a békával, hívta játszani.
- Nem jöhetek, csak késõbb - válaszolta.
Mókus diót gyûjtött, így elutasította kérését.
Õzék sutája gyenge volt még a játékhoz.
Érdekes hangra figyelt fel, kereste a hang gazdáját. Nem volt nehéz dolga az aprócska élõlény figyelemreméltó mozdulattal kotorászott az avarban, láthatóan semmi nem zavarta tevékenységében. Apró termetét felismerhetetlen ruha takarta, arcocskája piszkos volt.
Bocs érdeklõdését mindenesetre felkeltette. Kíváncsi volt, így megkérdezte – elvesztettél valamit? Meglepõdve felemelte fejét, nagy szemei szomorúak voltak. – Hosszú történet.
- Éppen semmi halaszthatatlan dolgom. Bocs, mint aki már fel is készül egy hosszú beszélgetésre, leült az elmúlt õsszel lehullott száraz levelekre. Vele szemben az ismeretlennek úgy tûnt nehezebb volt a döntés. –Nem láttalak még errefelé.
- Bocsnak eszébe jutott mackó mama intelme a köszönésrõl – Ne haragudj, én Bocs vagyok és szép napot kívánok! Legtöbbször itt töltjük a meleg órákat a víz közelében és a halak is nagyon ízletesek. Közben körkörösen simogatta pocakját nyelvecskéje ugyanígy járta körbe száját.
- Szia, Koszmót vagyok, örülök neked!
- Szóval, miért vagy szomorú?
- Én, csak találtam egy érdekes valamit.
- Megmutatod?
- Éppenhogy nem, elejtettem és nem találom.
- Akarod, hogy segítsek megkeresni?
- Tényleg megtennéd?
- Jó móka lesz, majd meglátod!
Ezzel fel is tápászkodtak és beletúrtak a takarót képezõ levelek közé. Keresték, nézték, figyelték, hogy mi kerül elõ a levelek közül. Bocs zacskót talált, Koszmót elutasítóan rázta fejét. Elõkerült még néhány doboz, ezek is a zacskó mellé kerültek. Felhalmolták a leveleket, az orrukat majdnem a földbe fúrták, mindhiába. Koszmót egyre szomorúbb lett. Már körbe – körbe feltúrták a terepet, amikor Bocs pihenõt javasolt. Újra letelepedtek. Koszmót szeme felragyogott, amint Bocs mellett megpillantotta az elveszettnek hitt kincset. Felvette, letörölte és örömében ugrándozott is. Most már Bocsra is ráragadt a jókedv, nevettek, hancúroztak a levélkupacban.
Bocs egyszercsak kíváncsian fordult barátjához – Megnézhetem?
- Ugye milyen különleges?
- Ühüm – Bocs elgondolkozva válaszolt, mancsában egy piciny korongon egy szép arcú aprócska lány látszott.
- Nagyon érdekes! Mi lehet?
- Nem tudom. Csak nagyon tetszik.
- Bocs! Bocs! Indulunk! – szólították szülei Bocsot.
- Mennem kell!
- Találkozunk még?
- Holnap ugyanitt.
- Várlak.
- Mama képzeld találtam barátot! Meg még valamit, valami nagyon szépet!
- Igen örülök neki, de mi történt a bundáddal?
- Csak segítettem a barátomnak megkeresni valamit.
- Most megmosakszunk, és soha többé nem akarlak ilyen piszkosnak látni!
Bocs duzzogott, sokkal jobban érdekelte volna, az a valami, mint a fürdés. Különben sem érezte piszkosnak magát! Olyan jó volt az elmúlt idõben és most megint parancsolgatnak neki. Elhatározta, hogy visszamegy a barátjához. Gondolatait tett követte, és köszönés nélkül elindult megkeresni Koszmótot. Már régen elhagyta a levélkupacos erdei részt, egy idõ után változtatott az útirányon. Olyan sûrû volt az erdõ és senkivel nem találkozott, így megint másfelé vette az irányt. Most ritkultak a fák sejthetõ volt az erdõ széle, közben lebukott már a nap, sötétedett. Bocs megállt, körülnézett nem volt semmi, amire ráismert volna. A szürkületet egyre kiszorította az éjszaka sötétje. Tett még egy – két tétova lépést, aztán már alig látott. Keserû könnyek közt ismerte be, hogy eltévedt. Gondolatban tudta, mamáék már biztosan keresik. Még egy másik gondolatban volt teljesen biztos, ha megfürdött volna most teli hassal szunyókálhatna szüleivel.
Apró neszre figyelt fel. Csilingelõ hangon szólította Bocsot az ismeretlen.
- Gyere velem!
- Nem találom a hazavezetõ utat, - szipogta Bocs.
- Ilyen sötétben nem is kell keresni, gyere velem – hívta kedves hangján az ismeretlen.
Gyorsan célba értek. Bocs lepihent, ahogy javasolták neki, hallott még szöszmötölést aztán csend lett. Bocs is álomba merült, segítették ebben az átélt izgalmak.