Kezdőlap » Mesék, mondókák » Pelyhecske » Etetõk

 Etetõk

Marci jó ideje etetõket készített.
Összegyûlt annyi, hogy Hupotával kivihetik a helyükre.
Felpakolta a pótkocsira és együtt indultak, hogy kirakják a mezei és erdei etetõket.
Kistraktor tudta milyen ínséges idõket hozhat a télbe burkolózott vidék az itt maradtaknak.
Marci irányításával a folyó felé indultak, kedvenc helye közelében megállította Hupotát.
Odafigyelt lépteire, nehogy száraz növényre lépve felverje a hódokat. A hódvár közelében rejtekébõl figyelte a serény munkálatokat. Utolsó látogatása után szemmel láthatóan nagyobb a hódok által fából, gallyból épített gát.
A víz körbeölelte az építményt, ezáltal hangosabban folytatta útját. Marci leheveredett a fûre, gondolatban az égen úszó felhõkkel játszadozott, míg a madarak csicsergése, döngicsélõ rovarok és a víz csobogása gyönyörû muzsikaként szolgált.
Hupotával a mezei úton haladtak, a nap felmelegítette már a levegõt, kissé porosak és bágyadtak voltak, amikor Marci megálljt parancsolt. Kezét szemellenzõként használva fürkészte az út két oldalát. – Nézzenek oda! – Leugrott a lesnek használt ülésbõl és gyalogosan indult felderíteni. – Jól sejtettem. – Leguggolt a néhány centis lyukacska fölé, amit simára koptatott kis lakója testének súrlódása, ahányszor ki és becsusszant.
Marci körbenézett, nem volt kedvére való a látvány, körös – körül csupa lyuk volt a föld.
Visszasétált hû társához. – Szerencsére felkészültünk. – Közben már kezében a ragadozóknak szánt pihenõhelyekkel felszerelkezve indult a lyukak felé.
Hamarosan többkarú pihenõfák tarkították az amúgy mezei terepet.
- Sajnálom! Természetes ellenség hiányában túlságosan elszaporodtak az ürgék. Most már gondoskodtunk megfigyelõhelyrõl a madarak számára.
A magas fûben apró fészekre lett figyelmes - Vajon kié lehet- ez a takaros kis lakhely?
Aztán szokásához híven lesben állt, amíg hazaért a csinos lakás tulajdonosa. Fûszálról – fûszálra közlekedett, farkincáját használta rögzítésül.
Marci álmélkodás közben repülõegérnek nevezte el a kis mezei légtornászt.
A nyílt, árnyék nélküli mezõ után felüdülést nyújtott a tisztásokkal tarkított erdõ.
Kistraktor türelemmel várakozott, mert a nagyvadak megviselt etetõit jó idõbe telt használható állapotúvá tenni. Marci szögekkel, kalapáccsal, lécekkel felszerelkezve látott neki a feladatnak. Hálásak lesznek majd a szarvasok, õzek, vaddisznók és mindenki, aki éhínség idején táplálékot talál az etetõkben.
Marci fára mászott, de olyan ügyesen, hogy az erdei mókusok csapata is felfigyelt rá.
Különbözõ formájú búvóhelyet és etetõket rögzített a fákhoz.
Egy mókus azonnal kiszemelte az egyik odúnak valót, aprólékos gonddal hordta újdonsült rejtekébe a válogatott téli eleséget.
Minden alkalommal körbekémlelt mielõtt elhagyta az odút, aztán ugyanígy járt el az odavezetõ úton is, folyton tekintgetett.
Kistraktor tempózott a hazafelé úton, amikor Marci fékezésre kényszerítette. – Hup, hup, Marci mit csinálsz? – Hupota éppen csak meg tudott állni a vaddisznócsalád elõtt, míg a hatalmas kan vezetésével áthaladtak az erdei úton. – Hû a nemjóját! – szakadt fel kistraktor tüdejébõl.
- Most aztán igyekezzünk, mindjárt lemegy a nap!
Otthon már kíváncsian várták a többiek, hogy miért maradt el ilyen sokáig?
Hupota ecsetelte a látottakat, Marci odaadó munkáját, leleményességét, végül a szerencsésen végzõdött vadkannal való találkozást.