Kezdőlap » Mesék, mondókák » Pinty és Tinty » Kombájnok csatája

 Kombájnok csatája

Az érett gabona betakarítása napok óta munkát adott mindnyájuknak. Ma sem volt ez másként.
Pirkadatkor kidübörögtek a földekre a kombájnok, hogy levágják a búzát.
Követték õket Farmer és Ügyes pótkocsikkal, hogy elszállítsák a szemet, amit a kombájnok ürítettek a kocsikra.
Óriás a bálákat szállította a kazalépítéshez.
Tüskés a kazlat építette.
Hupota vitte mindenkinek az ebédjét.
Akkora már magasan járt a nap, embert és gépet próbára tett a nagy hõség, mégsem panaszkodott senki, hiszen a néhány napi szervezett aratás koronázta meg az egész eddigi munkát.
Farmer érkezett a következõ ürítésre, míg várakozott kistraktorral együtt ütötték el az idõt.
Egyszerre nagy kiabálás harsogta túl a kombájnok morajlását. – Kapd el! Arra szalad! Kerülj elé! Ne hagyd meglógni! – Hangzott mindenhonnan a buzdítás.
A hangzavarban megriadt nyúlmama cikk – cakkozott az õt kergetõ sofõrök elõl.
Pillanatnyilag vesztésre állt a túlerõvel szemben. Üldözõi pedig mindent bevetettek innen is, onnan is különbözõ tárgyak repültek felé. Ilyenek, mint kalapács, csavarkulcs, csavarhúzó.
Félelmét tetézte még, odahagyott apróságai, akik visszavárták anyjukat.
Kínálkozott egy szökellésre alkalmas helyzet, ami menekülést jelenthetett.
Nyúlmama kihasználta a pillanatnyi, figyelmetlenséget. Cikkcakkban elillant üldözõi elõl.
- A nemjóját, pedig majdnem megvolt! – kiáltotta az egyik ember, aki a nyúlmama után vetette magát, de az kicsúszott kezei közül.
A nyúl, õz, fogoly vagy éppen rókakergetés régi sport az aratóbrigádok tagjai közt, megmozgatják a résztvevõk egymást, bár csekélyke eséllyel indulnak az emberek, bármennyire is túlerõben vannak.
- Régen hajtóvadászat elõzte meg az aratást. Összefogással a mezõgazdászok és a vadászok elijesztették a vadat az érett gabonatábláról. – Kistraktor várakozó kollégájának Farmernek mondta ezt. – Volt is lárma, hangoskodás, míg mindenünnen kihajtották az ott lakókat.
A kombájnok után a tojásokat kellett csak összeszedni, nehogy alászántsák õket.
- Mi mindent tudsz! – Válaszolta Farmer. - Aztán a tojásokkal mihez kezdtek az emberek?
Hupota elgondolkodott, hogy hallott –e felõle valamit.
Kis idõ elteltével tudott csak választ adni a feltett kérdésre. – Azokat mesterséges keltetõkbe, majd nevelõkbe vitték, aztán visszatelepítették természetes környezetükbe, miután önállóak lettek.
Farmernek indulnia kellett, elköszönt beszélgetõtársától Hupotától és elindult Szemes, a kombájn felé, ahonnan a megtelt jelzés érkezett.
Hupota álldogált még egy keveset és közben nézelõdött.
Milyen más volt régen!
A gépek kisebbek és lassúbbak voltak. Igaz a búzatáblák sem nõttek ekkorára, mint manapság. Némelyiknek látni az elejét, de talán nincs is vége!
Szél kavarta az út porát.
Kistraktor felkapta a fejét – Jön a vihar, a lehetõ legrosszabbkor! Micsoda kavarodás lesz ebbõl!
Hupota alig gondolta végig, kombájnok érkeztek segítségképpen, hogy a vihar elõtt végezzenek a búzatábla egybefüggõ részével, nehogy megdõljön a termés, mert a szél erejétõl földre kényszerülve vizesen, veszendõbe megy a mindennapi kenyérnek való.
Így most már kombájnok hada lepte el az óriási földdarabot rajta az érett búzaszemekkel, amik egykettõre a kombájnok pocakjában végezték, védelmezve a vihar ellen a milliónyi gabonát.
Mint a mesében egyszer volt, hol nem volt, mire a nyári zivatartól sötétlett az ég, fényes girbegurba villámok cikáznak keresztül – kasul a méregbe gurult, morgolódó égen, addigra híre – hamva a lábon ringatódzó kalászoknak, mindannyian száraz biztonságban pihennek a tartályokban.
Most a betakarítás és az idõjárás csatáját, jó szervezéssel a kombájnok nyerték meg az emberek és a búzaszemek szerencséjére.