Kezdőlap » » Embermesék » A víz ura

 A víz ura

Van a világban egy hely, melynek csodájára járnának az emberek, ha az igazság, tenni akarás és a testvéri szeretet nem szenvedett volna csorbát.
Élt valaha, nem is olyan rég egy kedves, vidám, csendes ember, kinek különös hóbortja lett, hogy segítsen a hozzáfordulóknak. Tehette, hiszen birtokosa volt egy különös, gyógyító tulajdonságokkal bíró víznek.
Még mindennek elõtte õ is ugyanolyan volt, akár bármelyikünk.
Egy szépséges reggel elhatározta nem eszi többé apja kenyerét, hanem elindul világot látni, szerencsét próbálni. Az ifjú, kit nevezzünk Felfedezõnek, élelemmel és erénnyel indult, élvezte szülei bíztatását. Anyja szalonnát, kenyeret pakolt, apja tisztességrõl, türelemrõl papolt.
Hét nap s azt követõ hét éjen át gyalogolt, míg a nyolcadik napnak hajnalán szépséges helyre érkezett. Elemózsiája az utolsó morzsáig elfogyott, teste a hosszú úton elhasználódott, követelve a pihenést. Eddig is szó nélkül rótta az utat, nem kérdezte. Miért? Hova? Most is engedelmesen hajtotta fejét a selymes fûre s pillanatokon belül az igazak álmát aludta.
Míg Felfedezõ pihen, elmondom helyette, történt az úton egy s más, de psssszz! Meg ne hallja!
A nagy igyekezetben, hogy célját elérje, miért odahagyta békés, szeretõ otthonát, igencsak megfáradt, lábán hólyagok, tenyerén hurkák, dereka sajog.
Felfedezõ mindezzel együtt álmodik sorsa naggyá válásáról.
Mindeközben a föld mélyén egyre mélyebbrõl készülõdik felszínre az életet jelentõ víz.
Nagy, dolog!
Már látom is, ahogy egyesek lemondón legyintenek.
Víz! Abban, mi a csoda? Van az mindenütt, merre a szem ellát.
Felfedezõ mély álmába, nyugtató, csobogó, bugyogó hang talált utat. Fordult egyet majd még egyet, most már a pihenésnek vége, pattant fel mindkét szeme. Tettvágy fûtötte, kíváncsiság hajtotta, muszáj volt felkelni, hogy megtudja, mi az, mi mélységes álmából felverte.
Felkászálódott, a kellemes hangú forráshoz lépett. Tenyerébe vizet csurgatott, kellemesen meleg volt az, míg Felfedezõ hûs vízre áhítozott.
Mit volt, mit tenni! Ez van!
Bizony szomjúsága nagyobb volt, mint az elvárása, hát jó nagyokat kortyolt a vízbõl. Kis mélyedés volt a földben abba gyûlt a feltörõ forrás vize. Felfedezõ ledobta cipõjét, ruháját s nagy hévvel tisztálkodni kezdett a kicsinyke tócsában. Elfáradt izmai élvezték a kényeztetést. Miután mindezzel elvégzett körülnézett, úgy rendesen, mert eddig csakis az orráig látott. Amerre a szeme tekintett virágzó cserjék, árnyékot adó fák, smaragdzöld – buja táj.
Felfedezõ körbejárta, majd alkonyodott mire a sok szépséget mind megtekintette. Hanem a legnagyobb felfedezést csak most tette, miután egy zsombékra ülve sajgó testrészeire gondolt.
Különös! Hurka, hólyag, hova lett a sajgás?
Felfedezõ most már csudálkozva gondolt a vízre, miért is törte volna egyében a fejét, hiszen mindenét a meleg vízben mosta, csakis az lehet ilyen varázserejû.
Harmadnapra híre ment a csodának.
Jöttek is hetedhét országból mindenféle emberek, szegények és gazdagok, egyben hasonlítottak, mindeniknek nagy fájdalmai voltak.
Felfedezõ segítette õket a csodaforráshoz.
Cserébe mindenfélét kapott a gyógyultan távozóktól.
Hamarosan Felfedezõ medencét épített, aztán házat, kerítést, egyszóval álmai valóra váltak. Az élet megadta számára is a társat, majd két fiút, kikben jövõjét látta.
A két gyermek vitás kedvû ifjúvá lett.
Apjuk bõvülõ, mesébe illõ birodalma egyre szebb és csinosabb.
Távolból érkeztek szatócsok, ácsok, szabók és takácsok, pékek, molnárok, kovácsok, cipészek.
A vízbirodalomra épült egy bájos falucska, kedves, törekvõ lakókkal.
Felfedezõ elfáradt, fiainak szánta birodalmát s õ maga pihenni vágyott.
A két fiú addig – addig szólalkozott, míg mindketten világgá mentek.
Felfedezõnek ez volt az utolsó méregcseppje poharába, lakatra zárta ajtaját s pihenni tért.
A falucska lakói egy ideig hitegették a gyógyulni vágyókat – Holnap! Holnap! Jöjjön vissza holnap!
Egyszer csak nem volt több látogató, bezárt az ács, a szabó, a cipész, a kovács, a molnár, a pék, a szatócs.
A falu pihenni tért, mély álmába csupán a víz hangja vegyül, de nem hallja senki, mert medence s falak veszik körül.
Idegen! Ha arra jársz, jól nézz körül s halljad a forrást, mely valaha szabad volt s gyógyított!