Kezdőlap » » Embermesék » Nyár

 Nyár, végre minden az én kívánságom szerint alakulhat!
Az elsõ dolgom lesz megnézni a virágokat, pihenésképpen olvasok, ellátogatok a barátnõimhez s aztán õk jönnek hozzánk, nagy beszélgetések kis viták, ahogy ez köztünk lenni szokott, de nem bántuk bevált idõtöltése volt ez az elmúlt nyaraknak is.
Apukám titokzatos képpel hívta össze a családi kupaktanácsot, arcáról semmit nem tudtam leolvasni, hasonlóképpen jártam anyukámnál és mamámnál, a húgom aztán végképp nem volt beavatva.
Szépen sorjában ültünk vacsoránk, amit szokás szerint bármi is volt maradéktalanul magunkévá tettünk, nyugalmat biztosított az elkövetkezõ beszélgetéshez.
Apukám magára vállalta a szónok szerepét, így az õ közvetítésével halhattuk a híreket.
- Édesanyátokkal nagy nehézséget okozott, hogy a nyárra vonatkozóan meghozzuk döntésünket, ami szolgálja fejlõdéseteket és biztonságotokat is. Ezért nyugodjatok bele, mi bízunk abban, hogy legalább nyár végére belátjátok döntésünk helyességét! Te édes lányom a szünidõ nagyobbik részét keresztanyádéknál töltheted – apám mutatóujja egyenesen rám szegezõdött. Húgom sorsát következõ mondata pecsételte meg, amit hozzá intézett.
- Kislányom téged nagynénéd fog gardírozni ugyanebben az idõszakban! Borzasztó érzés kerített hatalmába, hiszen eddig is jól megvoltunk itthon mi a búbánatért kell világgá, jobban mondva a világ végére mennünk? Lázított még a döntésük azon része is, hogy amíg kishúgom a fõvárost és környékét járja be, addig én egy távoli majorban leszek eltemetve a külvilágtól.
Ahogy az nálunk bevett szokássá vált, ezt a kijelentést sem nagyon volt értelme megtámadni. Persze magamban ezerszer átgondoltam, ízekre szedtem és lázadoztam is, amivel elértem a megszokott csendes, nyugodt viselkedésemet.
A kijelölt nap egyre közeledett, gyûltek a csomagok, fogytak a cetlik és lassacskán útra készek voltunk. Húgomért megérkezett a nagynéném, aki gyorsan átnézte mire is lesz szükségük, aztán némi megalkuvás után kikerültek dolgok, majd újabb meggyõzõ érvek után bekerültek a csomagba mások. A búcsúzkodás nagyon rosszul érintett bennünket, felvillant mindkettõnk fejében a nagy nappali csatáink és esti párnacsaták sora, ugyanakkor nehézzé tette a pillanatot a tudat, hogy nem lesz akivel összedugjuk a fejünk és kibeszéljük titkainkat.
Mi is beültünk az autóba, mert ahova én indultam még a madár sem jár csak két heti hideg élelemmel, ezért anyuék vittek engem.
Keresztanyáék vártak ránk népes családjuk minden tagja a kapuban üdvözölt bennünket, anyáék rövid ideig maradtak és csak a felkavart porfelhõ jelezte merre is haladnak, egyre távolodtak.
Nagy volt a kavarodás, vagy legalábbis nekem úgy tûnt, amikor a szám szerint tizenegy kereszttesó egyesével vagy együtt akart valamit. Minden nagyobb volt, mint otthon.
Keresztanya szárnyai alá vett, látva talán elcsüggedt arcom. Megmutatta a számos szoba egyik ágyát és szekrényét, amit nyugodtan birtokba vehetek. Ebben a szobában leltünk egy kis nyugalmat is, amit kihasznált és beszélgetésbe elegyedett velem. Biztatott és azt mondta milyen jó helyem lesz itt náluk, csak szóljak, ha bármit szeretnék, aztán anyásan meglappogatta hátamat az ölelés után.
Anyutól ellesett mozdulatokkal próbáltam rendezett polcokat kialakítani a pakolás során, ami kisebb – nagyobb sikert eredményezett, na jó kisebbet!