Kezdőlap » Mesék, mondókák » Szani » Szani elsõ születésnapja

 "Szani" kalandjai
Szani elsõ születésnapja

Napok óta bujkált. Hol a cseresznyefa gyökerek közé ásott lukban, hol a Gazdi építette árnyékoló alatt, máskor meg a fürdõkádban. Nem igazán értette, mi a csuda történt a nappal, egy biztos, hétágra szórta forró leheletét. S még az éjszakák, - Vauuuu, azok is elviselhetetlenek. Szani nem látott és pláne nem érzett még ilyen forróságot.
Megemelte fejét, hegyezte fülét – Jön! Ezer közül is megismerem. Jön! Vauuuuuu! Megjöttek. - Szani elhagyta a mesterségesen épített árnyékoló kényelmét és a tûzõ napra ment – Vauuuu! Uuuuuu! Mit meg nem teszek a Gazdiért!
Gazdi azt mondja – Szia, Szani! Jó voltál?
-Vauuu! Jó! Mindig csak jó. Kedvem sincs rosszalkodni, ahhoz is túlzottan meleg van.
Gazdi a házba, Szani a földbe vájt odúba menekült.
Szani alig élvezte a gyökerek közti hûvösséget, Gazdi közeledett.
- Szani!
Elõbújt a nedves földbõl, de még a fa koronájának árnyékából figyelte, mit mond Gazdi. Szani két hatalmas barna szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
-Vauuuuu! Nincs még vacsoraidõ – Gazdi egy púpos tányérral érkezett. Ekkor már a levegõben is volt valami, Szani orrlyukába egy huncut illatpamacs kapaszkodott – Vauuuu! Huuu! Azt a mindenit, ez jól hangzik. Ha feleolyan jó, mint a szaga, akkor is megnézem! – határozta el magát Szani. – Napsugár ide – forróság oda, elindult Gazdi felé. Végül a cseresznyefa árnyékában találkoztak.
- Boldog születésnapot, Kutyuskám! – Gazdinak lágy volt a hangja, fénylõ a tekintete. Szani nem is értette, nem csinált semmit, amiért dicséret járt volna. Gazdi letette a tányért, Szani feje búbjára nyomott egy leheletnyi puszit – Remélem boldog vagy velünk!
Szani leült, mint etetéskor rendesen, de Gazdit ez sem érdekelte, csak figyelt és egy fura kockát szorongatott. Szani körbeszimatolta a tányért – Húúúú! Húúúú! Micsoda illatok. Tán sosem éreztem ilyet! – Látványnak sem volt utolsó, a tányér közepén szalámi torta s annak a közepén egyetlen kutyaropi, az egyik legkedvesebb jutalomfalat kínálta magát.
Szani két foga közé csippentette a ropit, és a tányér szélére ejtette. Szeletenként kóstolta, egyesével élvezte a különleges ízeket. Legvégére tartogatva az ínyenc ropit.
Akárhogy is, emlékezetes pillanat lett, az egy esztendõs, szeleburdi kis Szaninak.