Kezdőlap » Mesék, mondókák » Szani » Szani folyóparti kalandja

 „Szani” folyóparti kalandja

A naphoz szorgalmas legények szegõdtek, már a reggeli órákban is tikkasztó volt a levegõ, hát még ahogy, egyre magasabbra kapaszkodott, akkor lett csak hadd el hadd. A déli órák alkalmatlannak mutatkoztak bármire is, vajha némi szunyókálás azért mégiscsak jólesett.
Az udvar hátsó felében, a szõlõlugas alatt egy mély árkot ásott, ebbe feküdt. Még itt is szükség volt idõnként megfordulni, hogy mindkét oldalát hûtse.
Szani gondolatai a Gazdi körül forogtak. A minap egy óriási itatót engedett tele vízzel. Szanit csalogatta, incselkedve a játékra
- Gyere! Nézd, milyen finom, fürdésre csábító! Szani! – s közben, kezeivel nagyokat fröcskölt.
- Vauuu! – óvatosan megközelítve a rengeteg vizet, Szani nagyot kortyolt belõle.
Gazdi továbbra is az itatóban matatott.
Szani sehogy sem értette mi a csudát várt tõle. Az óriás tál, azóta is kínálgatja vízét.
Fülelt. – Megjött! Itthon van! Vauuu! Vauuu! – szaladt nyomban a kapu irányába.
- Szia Szani! No fürödtél – e már?
- Vauuuu! Uuuuu! fürödni, persze, csak tudnám, mit jelent fürödni! – morgolódott hangosan.
- Jól van! Ne szomorkodj! Átöltözöm és megmutatom. Talán rákapsz a nyári hûsölésre!
Úgy is tett, amint lazább ruhájában jött a hátsó udvarba, Szani fül - lobogva vágtázott felé.
- U! U! Vau! Megyünk. Megyünk sétálni – a póráz látványa egészen felvillanyozta Szanit.
Azért a hám felvétele ismét nehézséget okozott.
- Szani! Szani! Kérlek a jobb lábad, add! Jól van, akkor legyen a bal. Végül mindegy!
Szani csak makacskodott, sehogy sem akarta sorrendbe adni a mellsõ lábait.
Kis idõhúzás után, indulhattak Szani által is áhított, sétájukra.
Közel a Kerka völgye, ahol egy ösvény vezet a vízhez. A köves utat elhagyva lekerült Szaniról a hám és a póráz.
- Vauuu! Szabadság! – ismét füllobogó vágtába kezdett és a vízparthoz rohant.
- Ugorj csak bele! Bátran! Tudod milyen jó a víz? – bíztatta Gazdi.
Szani leblokkolt a parton. Jól emlékezett még Szoni barátnõjére, aki belevetette magát a folyóvíz hûvösébe.
Gazdi mutatta az utat. Szani azonban csak a sekély vízben maradt.
- Vauuu! Uuuuu! Mennyi új szag. Melyiket kövessem? – Szani orra a vízbe ért nagy igyekezetében.
Békák hada csobbant, pillangók rebbentek, szitakötõk szálltak, aki eszmélt, az mind menekült.
Szani hatalmas léptekkel igyekezett felderíteni a víz és a víz alatti világot egyszerre.
A köves szigetrõl letévedt a kevés vízzel fedett mocsaras részre, ami léptében is süllyedt, ijedtében vágtába kezdett. El innen! Csak újra szilárd talajt a lábam alá!
A kavics biztonságában ismét kíváncsian szemlélõdött. Beleszagolt a folyóba, ivott egyet a nagy ijedelemre.
- Gyere, úszni! Gazdi minduntalan csak bíztatta!
- Könnyû azt mondani! Vauuu! – Szoni is mindvégig ezt hajtogatta. Szani elszomorodott.
– Nekem nem való az úszás! – ismét vadászatba kezdett.
Odakinn a parton békésen szárítkozott Gazdi.
Szani egy idõ után megunhatta a nagy keresést és hajtást, mert kijött, megrázta magát és Gazdi mellé heveredett.
- Akkor haza is mehetünk, ha nem élvezed a vizet!
Hám és séta.
Otthon Gazdi az óriás itatóhoz ment, hogy lemossa magáról az iszapot.
Szani ezt látva, kedvet kapott a vízhez, beugrott Gazdi mellé.
- Lám csak! Mégis élvezed a fürdés örömeit?
- Vauuu! Uuuuu! fürdés? Hát ez a fürdés? Ezt mondhattad volna már elõbb is! – prüszkölte a vizet Szani és bubuckált a víz felszíne alatt.