Tegnap délelõtt hallottam egy kiszabott és pénzben végrehajtandó büntetésrõl, este telefonon kértek segítséget heves allergiás tünetek miatt – e kettõsség inspirált az írásra. A parlagfû feladatnév, gyönyörû nyelvünk errõl a növényrõl egyetlen szóba sûrítve is sokat mond. Felmerül a kérdés, miért irtjuk, vagy miért hagyjuk, hogy mások irtsák?

 Hallgatósága vagyok nap, nap után minden hozzám fordulónak. Nem mondhatom, hogy néhány óra leforgása alatt sebes lelkek hadának oly könnyû volna legalább megnyugvást adni. Hát még a legmegfelelõbb utat mutatni! Hallják a szeretet szavát, mely egy anyáé, párjáért s két gyönyörû kisgyermekéért szól!

 Az elmúlt hetekben hallgattam ugyan, a háttérben zajló események tanúsítják, hogy a csend mögött kemény munka van. 

 Történt egyszer, hogy a hangok birodalmában megszületett Zenelány. Gyönyörû volt sötét hajával, hatalmas szemével, mosolyával. Telek váltották a gyümölcstermõ õszöket s nyarak a rügyfakasztó tavaszt. Idõapó munkája Zenelány életében is változást hozott. A kicsi lányka sokat tanult, míg szépsége töretlen maradt.

 Soha nem voltak idõszerûbbek Weöres Sándornak az élet tömör esszenciájaként közre adott szavai, mint napjainkban.
Az élet értelme átrendezõdött, elveszítettük gyökereinket s e- nélkül a fennmaradás lehetetlen.
Mást is veszítettünk hitet s önvalót, mindezért nagy árat fizettünk, de végre itt az idõ, hogy jogos jussunk visszaszerezzük.
Képesek vagyunk arra, hogy felismerjük, amit kapunk, s hogy ez idõre a miénk, ezzel kell idõben élnünk.

ARS POETICA

Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsõséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétbõl tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költõséged, ormótlan sárcipõdet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylõ forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.