Kezdőlap » Blog » Mormoták

 Szõrös bundájukban, lesoványodva ébredtek az erdei mormoták. Hosszú, nagyon hosszú volt a tél, alig várták tavaszuk elsõ reggelijét. Utolsó erejükkel lebontották a kotorék bejáratát s ismét csudálkoztak a megújult zöld tájon. Búcsútekintetükbe a télváró rozsdaszínje égett, bezzeg most harmattal telt, buja élet tekintett vissza rájuk. Létkérdés volt ez, mert életformájukba rengeteg növényre volt szükségük. Kolóniájuk tagjai megindultak a növényekkel teli rét felé, mancsukban hamarosan növényszárakkal, melyet buzgón emeltek szájukhoz és szorgalmasan rágtak. Válogatott finomságokkal terített asztalt, a figyelmes természet, volt mindenkinek kedvére való. Bundájuk alatt gyorsan gyarapodtak a legyengült családtagok.
Hamarosan széjjelköltöztek az északi hegyoldal régi kotorékaiba, néhány ifjonc készített újat, hogy végre kétévnyi együttélés után elhagyhassák anyjukat, és új családot alapítsanak.
A mormotafiú és a mormotalány ölelkezve szeretik egymást, aztán útjaik elválnak. A mormotalány öt hétig viseli kicsinyeit pocakjában, miután az apróságok megszületnek, kik akár heten is lehetnek, nagy feladat hárul az ifjú anyukára, hogy apróságait megtanítsa enni, védekezni, majdan téli álmot aludni.
A nyugodt nyári napok már – már elaltatják a mormotanemzetség óvatosságát, aztán egy nap minden megváltozik.
Emberek érkeznek a csendes, lusta vidékre, kezük tele soha nem látott eszközökkel, zsákjuk illatos.
A mormoták némelyike bátrabb és kellõen kíváncsi is, hogy közelebb merészkedjen és kielégítse tudatlanságát. Ebbõl lesz aztán a baj, mert míg az ember egyik kezében illatozó finomságot tart, a másikban fegyvert. A társaság hamar megtanulja, félni az újdonsült ellenséget, menekül, ki merre lát.
Az elejtett mormoták zsírját az emberek kisütik, s nyavalyáikat ezzel gyógyítják.
Azóta egyre többen jönnek, vannak kiknek egyik kezükben eleség, a másikban kedves és türelmes simogatás, de maradtak éppen elegen, kik mormotazsírból akarnak hasznot húzni, ezért a kis védtelenek legtöbbször az eldobott finomságokat csupán távolról csipegetik össze. Nem tudják, honnan is tudnák, hogy számukra a növények az igazi eleség, elcsábulnak némi kekszért, chipsért, csokoládéért, szendvicsért, ami aztán akár a vesztüket is okozhatja.
Amikor nyáranyó nagykendõjébe csomagolja a virágos rét minden tarkaságát, õszapó kabátja alá rejti sokszínû, zamatos gyümölcsét s közben idõapó átfesti a még mindig zöld tájat a sárga, a barna és a vörös árnyalataira, kedves mormotáink kotorékot ásnak a déli hegyoldalba s a tél beállta elõtt belakják azt, de elõtte belülrõl befalazzák a bejáratokat, hogy békés téli szendergésük ne zavarhassa semmisem.
Szép álmokat! Jövõ tavasszal találkozzunk ugyanitt!