Kezdőlap » Blog » Szapáry napok 2013

 Ahol a hegynõvérek összeérnek, lábukhoz a két folyó völgyébe Szécsiszigetre igyekszünk.
Itt békés, vendégszeretõ emberek élnek, meghívtak hát határon innen s túlról mindenkit, hogy együtt ünnepeljenek. Szécsisziget apraja – nagyja készül az idelátogatók fogadására. Egy forró, nyári napon meg is telik a falu vendégekkel. Mindannyian a méltán híres Szapáry napokra érkeznek. Ezen a reggelen zenére ébred a falu. Aki csak teheti, bakancsot húz, hátizsákot akaszt a vállára, hogy elsõ kihívásként bejárja a Hód – tanösvény útvonalát. A Mároki kápolnához hegynek felfelé, a szõlõültetvények közt megbúvó pincékhez kanyargós, az erdõben hûvös, lejtõs út vezet vissza a faluba. A megfáradt vándorokat finom ebéd várja a malom udvarán. A déli forróság árnyékba csalja a legtöbb felnõttet, van akit, egészen az épületek hûvöséig, hogy egy kis sziesztát tartson. A gyerekek mit sem törõdnek a tikkasztó hõséggel Kati nénit figyelik, aki éppen a templomba igyekszik, hogy még egyszer ellenõrizze az épületben található állandó helytörténeti kiállítást. Délután nagy érdeklõdésre számít, mindennek a helyén kell lennie. A gyerekek hozzácsapódnak, beszélgetve haladnak a csigalépcsõn fel a karzatra. Két fiú Zsombor és Dani maguk közt mókázva, a következõ lépcsõfordulónál még mindig felfelé tartanak. Észre sem veszik, hogy Kati néni a többiekkel együtt lemaradt, hangjuk egyre távolodik.
- Hol vagyunk? – Zsombor a különös hely láttán kezd figyelni környezetére.
- A toronyban. A harangtoronyban, ha jól sejtem. – Dani az ablakhoz lépett, hogy jobban szemügyre vegye az elébe táruló látványt, ami fenséges volt. – Nézd az utat, akár a spagetti! Ott, a hegyre vezetõ út, nemrég még azt koptatta bakancsunk. A Kerka folyót átkötõ híd, hihetetlen, milyen parányi innen! A malom, ahol ebédeltünk. A spagetti út kikanyarog a faluból. Ott a bolt, a játszótér, ahol kugliztunk – követte mutatóujjával az út vonulatát Dani.
- Alig látszanak a bárányok, akik a pálya szélén laknak – Zsombor is egyre jobban feltapadt az ablakra. – Vajon mit csinálhatnak? – Nem lett okosabb, mert az ablak behatárolt szögbõl mutatta csak a látnivalót, ezért a korlátra felmászva, indult volna a legfelsõ kupolába vezetõ létrán, hogy akadály nélkül is megnézze magának a falu látképét.
- Nem tartom jó ötletnek! – állta útját egy fénybõl szõtt, ezüstfehér jelenés.
- Nem te mondod meg, hogy mit tehetek és mit nem! – Zsombor letekintve a létra alatti mélységbe, elbátortalanodott, de nem akarta, hogy meglássák rajta, ezért még vehemensebben ragaszkodott eredeti ötletéhez.
- Gyere le, tényleg õrültség tovább menni! – Dani lentrõl kérte barátját, hallgasson a jobbik eszére, felejtse a kupola üveg nélküli ablakait és a pillanatnyi látványt. – Láttuk az egész környéket már a hegyi kilátóból is – próbálkozott tovább.
- Nagyon helyes, hallgass a barátodra! – az ezüstös alak Zsombor elõtt lebegve bíztatta, mondjon le veszélyes ötletérõl!
Dani még csak most figyelt fel a különös lényre – Ki a csuda vagy te? – kérdezte indulattal, mert Zsombor továbbra sem mozdult lefelé és a különc alak sem tûnt ismerõsnek.
- Angyal vagyok. Szapáry védõangyal pontosabban.
- Angyal, na persze! Kicsoda az a Szapáry? – Zsombor fellengzõs kíváncsisága csupa hárítás volt. – Mit keresel itt?
Dani kézzel – lábbal igyekezett jelet adni, hogy barátja figyelmét magára vonja. Szapáry napokra érkeztek, Zsombor kicsit nagyobb tisztelettel beszélhetne a név hallatán!
- Szapáry napok vannak, és még Te kérded, mit keresek itt? – Angyal lefelé ereszkedett a beszélgetés közben. Zsombor fokonként követte, míg végül a torony padozatán ért földet.
– Néhány száz évvel ezelõtt még ágyú volt a kastély udvarán - libbent Angyal a kastély felõli toronyablakhoz. – Látjátok, ahol most bográcsokat állítottak, oda ágyút képzeljetek! Szinte mindennapos csaták voltak a törökkel. Volt, hogy porig égett a falu, felvonóhidastól, palánkostul.
A fiúk szájtátva hallgatták Angyalt. – Bimmmm – bammmm – bimmmm – bammmm szólaltak meg a harangok. – Nézzetek ki az utcára!– mutatott most a szemben lévõ ablakra Angyal.
- Látjátok az érkezõket? Esküvõre hív a harang és gyûlik össze a Szapáry család.
- Ki volt Szapáry? – Zsombort kezdte érdekelni, vajon milyen ember lehetett, akinek nevét évszázadok múltán is ilyen sokan említik.
- Az én elsõ védencem, Szapáry Péter. Kedves gyerek volt, szófogadó, nem sok dolgom akadt vele. Bezzeg ifjúként annál több! Alig volt idõsebb nálatok, amikor a Szapáry szablya védelmezõje lett. Kinek fegyver van a kezében és hûség a lelkében, azt a csaták sem kerülhetik el, szinte folyamatosan veszélyben volt az élete. Lehetséges, hogy nem hallottatok eddig felõle? Sajnálhatjátok! Legendája a mai napig belengi a vidéket. Akár egy mesében, a sok szenvedés után rátalált Szécsiszigetre, megvásárolta. A romos falut újjáépítette jólelkû ura lett Szécsiszigetnek, akit a parasztjai is szerettek. Ha igyekeztek részt vehettek a ceremónián! – A két fiú mozdulatlan állt, nem tudták miképpen köszönjék a történeteket és köszönjenek el Angyaltól. Angyal bíztatta õket – Menjetek, vigyázzatok magatokra! Jó szórakozást! – Nyomatékul ismét a kastélyra tekintõ ablakszemhez lépett és így szólt. – Ott látjátok a kastély parkjában, ott folytatódik majd a mulatság – ujja hegyével az imént említett udvarrészletre mutatott, ahol bográcsok pöttyözték a pázsit zöldjét, aprócska emberek sürögtek – forogtak körülöttük.
- Köszönjük! – talált hangjára Dani.
- Köszönöm! – fordult Angyal felé Zsombor, kezével óvatos mozdulatot tett Angyal karja felé – köszönöm, hogy megóvtál engem a saját butaságomtól! – Angyal magához ölelte a szelíd tekintetû Zsombort. Örült, hogy újra meggyõzõdhetett az emberi jóságról.
A két gyerek hitetlen tekintettel, elgondolkodva indult lefelé a lépcsõn.
A karzaton hatalmas tömeg figyelte a templomba vonuló ifjú párt. Gróf Szapáry Péter díszmagyarban, oldalán hófehér ruhában a grófkisasszony Egresdy Zsófia. Kinek menyasszonyi uszálya mellé hat gyermek grófkisasszonyt kellett felkérni. Péter és Zsófia hûséget fogadott egymásnak. Hatalmas üdvrivalgás fogadta a templomból kilépõ boldog võlegényt és menyasszonyt. Az ünneplõ tömeg közt hintójukkal a kastélyhoz hajtattak.
Jól mondta néhány perce angyal, a mulatság itt folytatódott. Táncosok érkeztek. A bográcsokban rotyogó bivalykülönlegességekbõl jutott mindenkinek. Sipkáján csengettyûk, ruhája csupa szín, így járt – kelt bográcstól üstig az udvari bohóc. Mókáját néhol nem szívlelték, hát jól megkergették. Tehették ezt bátran, a kastély parkja óriási, öreg fái közt naphosszat kergetõzhet, bújócskázhat a játékos vendég.
Kis idõ múltán a gyerekek találkoztak. Legyen bármekkora is a park, némi lõdörgés után egymásba botlottak.
– Dani, Zsombor már mindenütt kerestünk benneteket! Hova tûntetek? Kati néni annyi érdekeset mesélt. Izgalmas dolgokról maradtatok le.
Dani és Zsombor cinkos mosolyt váltott. Hiszen, ha elmondhatnák a toronyba tett idõutazást, az volna még csak az igazi szenzáció! De Angyalt említeni egyet jelent: be kellene vallani a saját butaságot is. Eldöntötték, errõl nem beszélnek! Úgysem történik meg még egyszer, erre kötelezi szavuk, amit Angyalnak ígértek. Örökre kettejük titka marad, volt a fiúk szemében, és még valami: jövõre ugyanitt Angyallal találkozunk!
Való igaz, jövõre ugyanitt! Szécsisziget Szapáry napok. Veled is találkozhatnak?