Kosár tartalma

Az Ön kosara jelenleg üres!

Facebook

 Minden reggel a fárasztásig azonos, kapkodó, türelmetlen, morózus. A kisfiú és a kisleány igyekezetük szerint nem is léteznek, csak nehogy felbosszantsák édesapát. Én is lábujjhegyen járok, kérdésemre választ hiába is várok. Egy – két ühüm, dünnyögés, ha páromnak jobb a reggele.
Iskolába menet mindhárman felhõtlenül bohóckodunk, nagyiékhoz együtt integetünk. Munkába már csak egyedül, elemezve az újabb csalódást, valamikor ezt is meg kell tenni.
A mérleg serpenyõje nem áll valami fényesen, mert tudja a bal oldali a rossz és a jobb oldali a jó dolgokat tárolja, hát a jobb oldali majd az eget súrolja. Nem mehet ez így már soká! Tennem kell valamit, mert különben a bíróságon ébredek, amint éppen kimondják válásunk érvényes.
A munka egész napra eltereli jajongó bajaim és délután az iskola elõtt két eleven gyermek ölel, kiknek jókedve ragadós. Hazafelé nagyiék elõtt megállunk s tanakodunk, bemenjünk, ne menjünk.
– Apa dühös lesz, ha késünk! – jelzi kisfiam s milyen igaza van, ezért marad az integetés. Nagymama szomorú tekintetû, de kézlegyintése megértõ, beszédesebb ezer szónál.
Otthon, édes otthon! Karácsony óta lakunk családi házban, ahányszor rágondolok, szívemet hála önti el, mert végre ezt a házat az otthonunknak tudhatom!
Otthon, de milyen és mikor? Most apa vajon miért lesz mérges vagy dühös, esetleg kimért, haragos, a legrosszabb - ha szavát sem vehetjük - bezárkózik a dolgozóba s magányba menekül.
Elfáradtam. A gyerekek nem értik, sokszor én sem. Olyan boldogok lehetnénk!
Valaha régen, egy figyelmes doktor bácsi, ki a lélek jajongásaira is vevõ volt, elkészítette virágesszenciáit. Nekem könnyû jót cselekedni, fogom az üvegcsét, feltöltöm virágcseppekkel, akár a mesében, éppen hárommal, az édesanya kezébe adom s elbocsátom, hogy párja vízébe cseppentve figyelje a hatást.
Nem is kell soká várnom. Legközelebbi találkozásunkkor az édesanya ragyog, csicsereg a hangja, szemében fények, mozgásában élet.
- Élete párja? – kérdem.
- Nagyszerûen van, a kicsikkel türelmes, kedves, nagyiékkal együtt tevékenykedik a kertben. Engem dicsér, s ha úgy van bocsánatot is kér.
Hálálkodik a virágcseppekért.
- Köszönöm, persze köszönöm szépen, de ne nekem, csakis önnönmagának köszönje. Szeretõ, aggódó szíve nélkül mit sem ér a legnagyobb találmány sem.
Történetem végére érve, nem is kívánok egyebet, mint minden férjnek ilyen figyelmes, törõdõ feleséget s minden feleségnek szeretõ, rendes férjet, hiszen két ember szeretetébõl családfa, abból gyermekek, unokák, regimentnyi boldogság fakad.

Hozzászólások

Név:
Email:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:
Írja be a kódot:

Jelenleg nincs egyetlen hozzászólás sem!

Minden jog fenntartva! - © 2023 www.hupota.hu - Csondor Kata Mesevilága - info@hupota.hu - Eddig 669,522 látogató járt itt