Kezdőlap » Blog » Szent-János hegyi doromboló Mirci

 - Egyszer volt, hol nem volt a Szent-János hegyen esett meg, hogy egy kedves cicamamának kiscicái születtek. A kiscicák nõttek, nõddögéltek, anyjuk legnagyobb örömére.
Egy napon, fáradt, csapzott, sovány kiscicát találtunk Nagyapával az ajtónkban. Megsajnáltuk, vittük volna hajlékunkba, de a cica, amilyen kicsi volt, olyannyira védekezett. Ha nem, hát nem! Nem tehettünk többet raktunk ki mindenbõl egy keveset: tejecskét, kolbászkát, kenyeret.
No, halljátok, másnapra minden elfogyott.
Így ment ez álló hétig. A hegyi cica figyelt, de megsimogatni nem hagyta magát.
Újabb egy hétig, minden áldott nap egy kicsivel közelebb jött hozzánk.
Néhány hét leforgása alatt szelíd lett, egészen közelrõl etethettük, míg egy napon elérkezett a csoda. Ezen a napon elõször simíthattuk végig a cica hátát.
Képzelhetitek mekkora boldogság volt! Újra és újra megsimogattuk Nagyapával együtt.
- Zsuzsi mama azt is mondd el - kérték a gyerekek – Mit tett a cica?
- A cica? Dorombolt, végre dorombolt, de olyan hangosan ám, hogy még a szomszédságban is hallhatták volna, ha lett volna ilyen!
- Miért olyan különleges, ha egy cica dorombol?
- A cicák csak elégedettségükben hallatják a mormogó hangot.
Aztán a napsütést õszi szellõ hûtötte, a levelek hamarjában földet értek. Néhány napja hideg esõ áztatta a földet, a cica ázott-fázott, de nem mozdult az ajtóból.
Nagyapával hazahoztuk, bár nem vágytunk lakótársra, de ha már így esett cserbenhagyni sem akartuk.
Nagyapa és jómagam Mircivel osztjuk meg otthonunk. Mirci elégedett,szeretetteli, azóta abba sem maradt a dorombolás, egyetlen nap nem telik nélküle.